Meglovasították a makói adventi gyertyát

A Független Hírügynökség értesülései szerint Italozó fiatalok lopták el a Makó főterén álló adventi gyertyát. A tolvajokat a térfigyelő kamera felvette, lopás miatt indult eljárás ellenük.

  • Hírszerző/FH Hírszerző/FH
Meglovasították a makói adventi gyertyát
Az egyméteres, húsz centiméter átmérőjű adventi gyertya a szökőkúton állt, innen vitték el a fialalok. Egy fém tartón volt elhelyezve a gyertya, amit úgy sikerült megszerezniük, hogy letörték a tartót. A rendőrségre pénteken érkezett bejelentés a történtekről. A tolvajoknak nem volt szerencséjük, a környéken felállított térfigyelő kamerák ugyanis felvették őket, sőt, így azt is le tudták követni, hogy ezután hová mentek. Az öt fiatalt sikerült a nyomozóknak rövid idő alatt azonosítaniuk, kettejük ellen nyomozás indult.

Mint kiderült, az ötfős társaság hajnalig italozott az egyik szórakozóhelyen, a főtér felé 3 óra után indultak el. Ketten a Széchenyi téren lemaradtak, ekkor szedték le az adventi gyertyát a tartóról. A fiatalok ellen lopás miatt folyik az eljárás - tájékoztatta a Független Hírügynökséget közleményében a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.