Megrágalmazta Gyeneseit, most fizetnie kell

Rágalmazás vétsége miatt jogerősen 300 napi tétel pénzbüntetésre ítélte Csorba Ottót, a Somogy Megyei Közgyűlés fideszes tanácsnokát szerdán a Somogy Megyei Bíróság - erősítette meg a bíróság szóvivője az MTI értesülését.

  • MTI MTI
Megrágalmazta Gyeneseit, most fizetnie kell

Vadócz Attila közlése szerint a másodfokú ítélet helybenhagyta a Kaposvári Városi Bíróság korábbi határozatát. Ha a vádlott nem fizetné meg a 90 ezer forintnak megfelelő pénzbüntetést, akkor azt fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre kell átváltoztatni - tette hozzá a szóvivő. 

Csorba Ottó 2008 őszén, a Fidesz megyei közgyűlési frakcióvezetőjeként több megyei és országos sajtóorgánumban megjelent közleményében Gyenesei István akkori önkormányzati miniszterről, a Somogyért Egyesület elnökéről és családjáról valótlanságokat állított a bíróság szerint. 

Gyenesei István az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében közölte: a képviselővel szemben a Pécsi Városi Ügyészség emelt vádat. A vádlott a bűncselekményt elkövette, és bűnösségét az ügyészi váddal egyezően állapította meg a bíróság - írta. Hozzátette: az ítélet indoklása szerint a véleménynyilvánítás szabadsága csak a kritika szabadságát foglalja magába, de ez nem vonatkozik a tények valótlan közlésére, illetve meghamisítására.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.