szerző:
Bálint Csaba

A média időről időre talál egy új drogot. A hírek eddig nem ismert anyagokról szólnak, amelyek még tiltólistán sincsenek. Úgy tűnhet, mintha távoli titkos laboratóriumokban őrült tudósok fáradoznának azon, hogy létrehozzák a legújabb mérgeket. Ez azonban nem így van, illetve csak részben igaz ez a teória.

Alig múlt el a médiában a mefedronszezon, máris új drog jelent meg az interneten, a Benzo Fury néven elhíresült újabb “növénytápszer”. Szükség esetén házhoz szállítják, árusítói a hirdetésükben persze kiemelik: emberi fogyasztásra nem alkalmas. A kábítószer-fogyasztással kapcsolatos fórumokra azonban már megérkeztek az első beszámolók. Egy kis utánajárással kiderül, nem egy keserves munkával kikevert, vadonatúj drog a Benzo, de a legjobb úton halad afelé, hogy azzá váljék. Ugyanis amíg nincs tiltólistán, legálisan vásárolható. De honnan jön ez a szer egyáltalán? Mi az oka annak, hogy amint az egyik anyag tiltólistára kerül, már jön is az újabb legális drog?

Dizájner drogok

A dizájner drogok, azaz a kábítószertörvények megkerülésére tervezett drogok hatásukban hasonlítanak egyes már tiltólistán levő anyagokra, de kémiai szerkezetük eltér azokétól, ezért legális pótlékai lehetnek az illegális szereknek.

"A jól csengő Benzo Fury név alatt egy benzofurán-vázat tartalmazó, amfetaminszerű vegyület rejtőzik, melyet egy pár éve közzétett szabadalmi leírás ismertet. Szerkezeti rokona egy régről ismert, ám elfelejtett MDMA-szerű vegyületnek (az MDMA az Ecstasyként ismert dorg hatóanyaga). Az itthon és Európában felfutóban lévő benzofuránt és rokon szereket agyműködéssel és viselkedéssel kapcsolatos alapkutatások során állították elő egy évtizeddel ezelőtt"  - mondta el megkeresésünkre Ujvári István gyógyszerkémikus.

"A manapság felbukkanó kábítószerek - akárcsak korábban a heroin és kokain, a hét évizede felfedezett LSD, illetve az Ecstasy hatóanyaga, az MDMA - az orvosi rendelőkből, a laborokból kerülnek az utcára. Az MDMA-t például nemrég még szorongásoldó szerként adagolták betegeiknek a pszichiáterek, és manapság a harctérről hazatérő katonákra jellemző  poszttraumás stressz kezelésében is sikerrel kipróbált anyagról van szó. Olyan vegyületeket is találtak már, amelyeknek - legalábbis az állatkísérletekben - nincsenek az MDMA-ra jellemző káros neurotoxikus mellékhatásai, és már ezek a vegyületek is kaphatók a drogpiacon" - tette hozzá a kutató.

Újvári szerint a piacon mostanság megjelenő anyagok a szakirodalomban szinte kivétel nélkül megtalálhatók. Az eredetileg gyógyításra, kutatásra szánt szerek az utcára kerülve kábítószerré válnak. "A médiában újdonságként tálalt, és pár napja hazánkban is kábítószernek minősülő mefedront például már 1929-ben leírták. Ezt követően a mefedronnal semmilyen biológiai kísérlet nem folyt, az Ecstasy hatóanyagához, az MDMA-hoz hasonló serkentő hatását csak néhány éve ismerték fel, amikor olcsón és széleskörben kezdték terjeszteni, mint legális Ecstasyt" - árul el fontos részleteket a drogokról a gyógyszerkémikus, aki úgy véli, mivel kutatási céllal számos stimuláns készült már és készül manapság is, a potenciális kábítószerek listája elég hosszú. Ha az egyik anyag kifut, csak elő kell venni a nagy recepteskönyvet, és kiválasztani egy olcsó, hatásos szert. A könnyen, és kezdetben legálisan előállítható vegyületek rendszerint az utcán végzik.

A Time egyik címlapja 2000-ből: mit tesz az agyaddal az Ecstasy? Vajon a Benzo Fury mit tesz?

“A legnagyobb exportőr Kína és India. Ennek oka, hogy a nagy gyógyszergyártók, kutatással foglalkozó vállalatok is megvetették már a lábukat az olcsó munkaerő országaiban, és persze vitték magukkal a technológiát és a tudást” - mutat rá az okokra Ujváry István, aki szerint emiatt az ázsiai kutatók, és vegyészek nem csak jó szakemberekké váltak, de képesek dizájner drogokkal ellátni egy jókora piacot.

"Az új drogok és alapanyagaik előállítói akár évekig is legálisan láthatják el a világot új pszichoaktív szerekkel, feltéve, hogy nem emberi fogyasztásra kínálják termékeiket. Amíg például Magyarországon egy új anyagot nem elemeznek és azonosítanak, addig az nem kerül tiltólistára, igy szabadon árulható és birtokolható. A bevizsgálás és a listára vétel hazánkban fél-egy évet vesz igénybe, így a megjelenés, az észlelés, az elemzés és a tiltás közötti időszakban egyébként akár rendkívül veszélyes szerek terjesztői is biztonságban vannak. Számos országban már egy adott vegyületkört is betilthatnak, sőt az Egyesült Államokban már a hasonló kémiai szerkezet, és a tiltott vegyületekhez hasonló hatás alapján is eljárhat a hatóság" - hívja fel a figyelmet a kiskapukra Ujváry.

Veszélyek

"A Nagy-Britanniában végzett első analitikai vizsgálatok eredménye alapján állítható, hogy a kémiailag lehetséges Benzo Fury változat már jelen van az utcán"  - számolt be a fejleményekről Ujváry István, aki szinte napi kapcsolatban áll az illetékes európai szervezetekkel. Mivel a benzofurán, akárcsak számos más anyag, fehér por formájában érkezik, a fogyasztó abban sem lehet biztos, hogy a megrendelt vegyületet kapta-e.

A drog erős érszűkítő hatása miatt vesztette el ujjait a svéd férfi.

A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy az új drogok hosszú távú hatásai nem ismertek, sőt, sokszor a megfelelő dózisról sincs tudomása a használónak, könnyen túladagolhatók. A Bromo-Dragonfly nevet viselő anyagról például egy svéd férfi "balesete" után tudott meg többet a világ. Pers Ståhl vese- és májkárosodást szenvedett, illetve kezének és lábának néhány ujját is amputálni kellett, a szer érösszehúzó hatása miatt ugyanis elhaltak a szövetek.

Az EMCDDA gyorsriasztási részlegének legfrissebb összegzése szerint 2010 decemberének közepéig 41 új szer jelent meg a drogpiacon, igaz, ezek közül nem mindegyik válik népszerűvé. Az új drogok beszállítói, úgy tűnik, mindig egy vegyületnyi lépéselőnyben vannak a hatósággal szemben. Mivel az újdonságok sokszor legális anyagként kezdik, a terítés olcsó és gyors, a bevételek nagyok. Míg az illegális szerek terjesztése kockázatos és drága, benzofuránt - azaz divatos nevén Benzo Furyt - akár emailben is rendelhetünk - ha ápolni akarjuk kertjeinket.

Az alábbi szöveg egy apróhirdetésben jelent meg az interneten

“A Benzo Fury legizgalmasabb laboratóriumi kémiai kutatások az év eddig. Az igazi 6 APB egy krém színu kristályos por. (...) Az egyetlen engedélyezett felhasználás, mint a laboratóriumi reagensek és GC / MS referenciamintát célokra, Figyelmeztetés: Ez a termék nagyon eros. A növényeke öntözzése ajánljuk csak 50mg használják majd.!!!Nem emberi fogyasztásra szánt!!! !!!Szigorúan nem emberi fogyasztásra. HA véletlenül lenyelt, kérjen sürgos orvosi ellátást. Ár 10g/40000ft e-felett csak már ha rendeltél akkor küldjük nagyobb mennyiségben.”

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Lengyelországban is jól fekszik a hatalomnál az, aki kormánypárti médiát működtet

Lengyelországban is jól fekszik a hatalomnál az, aki kormánypárti médiát működtet

Sürgős műtétre szorul Jean-Claude Juncker

Sürgős műtétre szorul Jean-Claude Juncker

Százezrek tüntetnek Hongkongban, a szomszédos Sencsenben pedig gyakorlatoznak a katonák

Százezrek tüntetnek Hongkongban, a szomszédos Sencsenben pedig gyakorlatoznak a katonák

Ez a mesterséges intelligencia 5 évvel korábban jelezheti a mellrák kialakulását

Ez a mesterséges intelligencia 5 évvel korábban jelezheti a mellrák kialakulását

Új bizonyítékok az orosz hadsereg részvételére az ukrajnai háborúban

Új bizonyítékok az orosz hadsereg részvételére az ukrajnai háborúban

Négy autóval ütközött egy medve Romániában

Négy autóval ütközött egy medve Romániában