A három dobás súlyos mellékhatásai

Norman Williams drogos hajléktalant 1997-ben életfogytiglanra ítélték, mert ellopott egy autóemelőt. William Anderson egy parkoló autóból csent el egydollárnyi aprót, amiért legalább 25 év börtönt kapott, bár akár életfogytiglan is lehet belőle. Ugyanennyi járt kilenc darab – összesen 153 dollár értékű – videokazetta ellopásáért Leandro Andradénak. Legendás kaliforniai esetek, a három dobás nevű (Magyarországon tévesen három csapásként emlegetett) büntetőjogi technika brutális igazságtalanságának igazolására. A példák még akkor is riasztóak, ha tudjuk, hogy a durván megtorolt apró bűncselekmények elkövetőit korábban már kétszer elítélték betörésért.

A kaliforniai San Quantin börtön hálóteremmé átalakított tornacsarnoka

AP/Eric Risberg

 A világ talán legszigorúbb „három dobás” törvényéről 1994-ben népszavazáson döntöttek 72 százalékos többséggel Kalifornia polgárai, nem sokkal azt követően, hogy a 12 éves Polly Klaast elrabolta és meggyilkolta egy feltételesen szabadlábra helyezett visszaeső bűnöző. A népharag jóval túlhajtotta a törvényhozókat az eredeti szándékon – gyilkosok, gyerekmolesztálók, nemi erőszakot tevők kiszűrésén. A hirtelen felindulásból hozott jogszabály szerint harmadszorra bármilyen bűncselekményért életfogytiglan jár (amiből 25 évnél előbb nem lehet szabadulni), ha a delikvens korábban már elkövetett két olyan bűncselekményt, amelyet a bíróság súlyosnak vagy erőszakosnak minősített. Kalifornia így büntetőjogi divatot teremtett. Azóta kéttucatnyi amerikai államban hoztak hasonló, igaz, többnyire finomabb hangolású, csak három nagyon súlyos, erőszakos bűncselekmény elkövetőit örökre rács mögé juttató törvényt.

Európában Szlovákia volt az úttörő, ahol 2003 óta része a jogrendnek a „háromszor, és elég”. Eredetileg a harmadik erőszakos bűncselekmény elkövetője kaliforniai módon 25 évet vagy életfogytiglant kaphatott, 2006-ban ezt úgy szigorították, hogy a bíróságok minden esetben csak tényleges életfogytiglant oszthattak ki. Tavaly decemberben viszont úgy lazították az előírást, hogy az elítéltek bizonyos idő elteltével akár büntetésük elengedését is kérhetik. Ezzel azonban a parlament csak megelőzte a Legfelsőbb Bíróságot, amely a pezinoki járásbíróságnak az alkotmányra és az európai emberi jogi egyezményre hivatkozó beadványa nyomán valószínűleg kimondta volna, hogy a bíróságok maguk dönthetnek az életfogytiglanra ítéltek büntetésének elengedéséről, ami voltaképpen az egész jogszabályt érvénytelenítette volna.

Mindenütt hasonló jogbizonytalanság övezi egyébként a háromdobásos törvényeket, amelyek erősen próbára teszik a hagyományos jogelveket, mint az arányosság vagy a bírói mérlegelés szabadsága. 2003-ban az amerikai legfelső bíróság épphogy csak 5:4 arányban döntött úgy, hogy a kaliforniai három dobás nem sérti az alkotmány „durva és szokatlan büntetéseket” tiltó paragrafusát. Új-Zélandon, ahol a magyar törvénnyel (lásd A magyar igazság című írásunkat) szinte egy időben, idén májusban fogadták el a drákói szigorítást, maguk a kormány tanácsadói tartanak attól, hogy az új szabályok ellenkeznek az ország alkotmányával és nemzetközi szerződésekben vállalt kötelezettségeivel. Noha a wellingtoni parlament döntése szerint csak azokra kell alkalmazni a dupla vagy még súlyosabb büntetést, akiknek mindhárom erőszakos bűncselekményük legalább hét évvel büntethető, a Maori Párt képviselője, Hone Harawira szerint a rendpártiak nem fognak itt megállni. „Hamarosan a birtokháborítás és hasonlók is fölkerülnek az ostoba, lusta, fantáziátlan politikusok listájára, akik csak bunkósbottal képesek megoldani a problémákat. Mindezt természetesen elsősorban a maoriak fogják megszenvedni” – idézi őt a helyi The Dominion Post. „Üzentünk a bűnözőknek, választhatnak: vagy megváltoznak, vagy saját elhatározásukból önmagukat ítélik arra, hogy hátralévő életük nagy részét börtönben töltik.” Ezt már a törvényt kezdeményező konzervatív-liberális párt, az ACT képviselője, David Garrett mondta, aki szerint az utóbbi két évben négy embert öltek meg Új-Zélandon olyan bűnözők, akik nem lettek volna szabadlábon, ha a három dobás törvénye már hatályos lett volna.

A vitához mindkét fél bőven meríthet muníciót a kaliforniai tapasztalatokból. Ott a törvény hatálybalépését követő években látványosan megugrottak a harmadik dobásra kiszabott büntetések. Nemi erőszakért a korábbi 9 helyett átlagosan 30 évet adtak, rablásért 4 helyett 21-et, betörésért 2 helyett 22-t. A három dobás hívei szerint 15 év alatt mindez 54 milliárd dollár megtakarítást hozott az államnak, 3 millióval csökkentette az áldozatok, 10 ezerrel a gyilkosságok számát. Ha nem is ekkorát, de komoly elrettentő hatást Radha Iyengar, a Harvard Egyetem kutatója is kimutatott egy matematikai modell segítségével. Szerinte csak az első két évben 10 ezer rablást, 384 ezer betörést és ezzel összesen 890 millió dollárt spórolt meg Kalifornia a drákói szigorral. Ugyanakkor az állam költségvetésének az idén már 11 százalékát (8 milliárd dollárt) emészti fel a büntetés-végrehajtás (30 évvel ezelőtt még csak a 3 százalékát) – majdnem másfélszer annyit, mint amennyit egyetemekre költenek.

Vannak a három dobásnak más mellékhatásai is. Kaliforniában a 8500 harmadik dobásos elítélt közül 3700-an nem súlyos és nem is erőszakos, hanem sokszor a már említett bagatell bűncselekményekért ülnek. Az igazi nehézfiúk viszont harmadszorra – minden mindegy alapon – brutálisabbak, mint a korábbi években, gátlástalanabbul mészárolnak le például menekülés közben rendőröket, és a börtönben sem tartja féken agressziójukat a szabadulás reménye. Fogva tartásuk ezért is kerül fejenként átlagosan évi 47 ezer dollárjába Kaliforniának.

RÉTI PÁL