A vörösiszap-katasztrófa kérdőjelei

Órák alatt einstandolta a hazai bauxit-timföld-alumínium vertikum 33 milliárd forintos eszközértékű óriáscégét, a magyar magántőkések kezében levő Mal Zrt.-t a kormány. Hende Csaba miniszter hétfő délutáni javaslatára a honatyák estére már meg is szavazták a honvédelmi törvény módosítását, mely szerint bármely gazdálkodó szervezet bármikor, kormányrendelettel állami felügyelet alá helyezhető. A törvényben nem szerepel, hogy milyen eseménynek kell ehhez bekövetkeznie.

Stiller Ákos

 A lex Mal pontosan egy héttel az után született, hogy – ugyancsak órák alatt – az ajkai timföldgyártás mellékterméke, a vörösiszap kinyomta az elhelyezésére szolgáló 30-40 méter magas kazetta sarkát, és elárasztotta a Torna-patak völgyét. A hipónál tízszer erősebben maró hatású, 700 ezer tonnányi lúgos elegy – nagyjából egy év termése – hét településen eddig nyolc halálos áldozatot szedett, de félő, hogy a 120 súlyosan sérült, felmart bőrű áldozat közül sem mindenki éli túl Magyarország legnagyobb környezeti katasztrófáját. Az iszap háromszáz házba betört, kiirtotta a Torna és a Marcal élővilágát, a halakat még lejjebb, a Rábán is tizedelte – szerencsére az ivóvízbázisok nem károsodtak. Szétterült a földeken, évekre ellehetetlenítve több száz hektáron a művelést. Ártalmatlanítása, beleértve a termőföld helyreállítását, éveket is igénybe vehet.

Csak a szerencsén múlt – például hogy délután, és nem álmukban érte az embereket –, hogy nem lett nagyobb a baj. Orbán Viktor miniszterelnök múlt heti nyilatkozatai szerint nem természeti, hanem emberi okai lehetnek a katasztrófának. Csütörtöki kolontári látogatásán még árnyaltan közelítette meg a felelősséget: „Ennek a falnak a megbomlása nem egy perc alatt történt. Hogy miért nem észlelte maga az üzem vagy maga az állami hatóság, amelyeknek ez a dolguk, erre keressük a választ.” Vasárnap azt is hozzátette, a rendőrség nyomoz az ügyben, és a felelősöket, „Pintér Sándort ismerve”, meg is fogja találni. Ez hétfőre sikerült is, a Nemzeti Nyomozóiroda őrizetbe vette Bakonyi Zoltán cégvezetőt, és előzetes letartóztatásba helyezését kérte az ügyészségtől.

 Acégvezetés büntetőjogi felelőssége azonban kétséges. Valóban felháborító volt Bakonyi Zoltán – a résztulajdonos Bakonyi Árpád fia – cinikus állítása, miszerint „az iszapban nincsenek egészségre veszélyes szabad gyökök, ártalmatlan anyag, egy erős slagos lemosással el lehet távolítani”. Ám a magyar magánszemélyek tulajdonában álló cég (lásd Magukévá tették című írásunkat) hiteltelen kommunikációja ellenére elképzelhető, hogy semmilyen szabályt nem sértett a mostani vezetés az 1980-as években épült kazetta működtetése során. Más – de a jelek szerint ezúttal nem vizsgált – kérdés, mire jók ezek a szabályok. Azt a nyomozás derítheti ki, valóban nem tudott-e – ahogy állítja – a timföldgyár azokról a mérésekről, amelyekről a budapesti Műegyetem adjunktusa, Winkler Gusztáv a napokban számolt be a Magyar Rádióban. E szerint egy mocsaras tömbön és egy vele érintkező agyagpadon álló tározó alapja könnyen csúszóssá válhat, eltörhet; erről a kutatók már az építés idején jelentést tettek.

A timföldgyáriak viszont egy 1995-ben készült szakvéleményt lobogtatnak, amely a polgári védelmi hatóság által akkor megkövetelt biztonsági vizsgálatban azt állapította meg, hogy a töltések „megfelelnek a szigorú állékonysági feltételeknek”. Ami meglepő, mivel a tározó a Torna egykori medrében áll, építése előtt a patakot új ágyba vezették, sőt a megnyugtató szakvélemény ellenére később félmilliárd forintért a talajvíz áramlását és így a szennyezés kijutását megakadályozó résfalat is építettek az oldalára.

Avörösiszap nem veszélyes hulladék – állítja a Mal –, és valóban, a cég részére kiállított egységes környezethasználati engedély szerint nem az. A vidékfejlesztési tárca környezetügyekért felelős államtitkára, Illés Zoltán – azt a tévhitet erősítve, miszerint a korábbi besorolástól eltérően az uniós csatlakozás óta nem számít veszélyes hulladéknak a vörösiszap – múlt csütörtökön arra utalt, hogy a szocialista kormány „bizonyára érdekből” (értsd: a kormányközeli tulajdonosokra való tekintettel) változtatott az előíráson. Vasárnap viszont, ennek homlokegyenest ellentmondva, bejelentette: kezdeményezi, hogy „az egész világon” veszélyes hulladéknak sorolják be a vörösiszapot. Holott az uniós osztályozás szerint a vörösiszap csak akkor nem veszélyes hulladék, ha nem tartalmaz veszélyes anyagokat.

Vagyis a hatóságnak kellett volna megítélnie, mi kerül az ajkai lerakóba: „fémtartalmú ásványok feldolgozásából származó, veszélyes anyagokat tartalmazó egyéb hulladék”, avagy „timföld termeléséből származó vörösiszap, amely a fentiektől különbözik”. Az említett környezethasználati engedély ez utóbbi, ártalmatlan kategóriába sorolta az anyagot. A 2006-ban született határozatot a környezetvédelmi felügyelőséget akkoriban vezető Kling István írta alá, aki később a zöld tárca szakállamtitkára lett, és az egyetlen ilyen pozícióban levő vezető, akit Illés a kormányváltás után nem küldött el.

Stiller Ákos

 A hatóság szerint veszélytelen iszappal kapcsolatban a biztonsági előírások is lazák, méghozzá országosan. A teljes körűen még most sem ismert kockázatok ellenére a tárolókazettákat például nem veszi körül védőgát, statikai ellenőrzésük is esetleges. Ezért is lobogtathatott a Mal egy 1995-ből származó dokumentumot. Pedig nem a 11 millió tonnát tartalmazó ajkai az egyetlen ilyen tározó. A Mosonmagyaróvári Timföldgyár mellett 8 millió, Almásfüzitőn és Neszmélyen, közvetlenül a Duna partján 12 millió tonna vörösiszap van lerakva. Ez a hatalmas mennyiség sem elég ahhoz, hogy a timföldgyártás a katasztrófavédelmi törvény hatálya alá tartozzon. Vagyis – bár ezt a közvélemény értetlenül fogadja – nem kell a lerakáshoz biztonsági elemzés, katasztrófavédelmi terv, a gátak állagát nem kell folyamatosan mérőműszerekkel figyelni, riasztási tervet sem kell bevezetni a veszélyeztetett településeken. A rendkívüli események kezelésére jobb híján az említett környezetvédelmi engedély tér ki: ilyenkor „a kárelhárítást a helyszínen tartandó anyagokkal és eszközökkel a legrövidebb időn belül el kell kezdeni”. Ennyi.

Az Illés által nemrégiben az illetékes zöld hatóság élére (Kling régi posztjára) kinevezett Zay Andrea a múlt héten úgy nyilatkozott, az oldalfalon „tulajdonképpen nem is lehetne szivárgás, hiszen figyelőkutak veszik körül a lerakót, amit rendszeresen ellenőriznek”. Csakhogy a zöld hatóság nem a töltés állékonyságát, hanem a vízminőséget ellenőrzi, a statikai problémák megállapítására a kutak negyed-, illetve félévenkénti leolvasása amúgy is alkalmatlan. Zay kollégái egyébként éppen szeptember végén jártak a helyszínen, előkészítendő a jövőre lejáró környezethasználati engedély újabb ötéves meghosszabbítását, és nem találtak rendellenességet.

A szabályozás lazaságából – és saját felületességéből – eredő károkért elvileg a Malnak kell felelnie, a polgári törvénykönyv szerint ugyanis aki fokozott veszéllyel járó tevékenységet folytat, köteles az ebből eredő kárt megtéríteni, hacsak nem bizonyítja, hogy azt tőle független, elháríthatatlan ok idézte elő. Tekintve, hogy a cég legutóbbi, 2006–2009 közötti, konszolidált mérlegadatai szerint összesen 850 millió forintnyi veszteséget ért el (két nyereséges és két veszteséges év szaldójaként), nehéz elképzelni, hogy képes lenne a több tízmilliárdos kárérték és a kármentesítési költség megtérítésére.

Az 1995-ben elfogadott környezetvédelmi törvény szerint kormányrendelet megkövetelhetne ugyan a veszélyes üzemektől környezetvédelmi biztosítékot és biztosítást, céltartalékképzést, de az azóta eltelt másfél évtizedben egyik kormány sem tartotta szívügyének, hogy az ipari érdekcsoportokon keresztülverje a jogszabályt. Így a Mal törvényesen tehette meg, hogy mindössze 10 millió forintos felelősségbiztosítással rendelkezzék (lásd Kárszámla című írásunkat). Amihez „nagyvonalúan” 10 millió forintos és 200 ezer eurós kárenyhítési alapot nyitott.

Ami a kártérítés forrásait illeti, a több tízmilliárd forintos teher nyilván összeroppantja a céget. Még akkor is, ha mostantól a módosított honvédelmi törvénynek megfelelően Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője irányítja. A kormánybiztos 18 tagú titkárságában mások mellett Valenta László, Pintér egykori kabinetfőnöke, valamint a környezethasználati engedélyt kiadó Kling István is helyet kapott. A hidrát gyártását a múlt héten leállíttatta a zöld hatóság, s bár Bakondi engedélyével kedden megkezdték a több napig tartó újraindítást, már emiatt is százmillió forint nagyságrendű bevételkiesést szenved el a cég.

Az újraindítás, technológiai okokból, további közel egy hetet vesz igénybe. A felszámolásnak, persze, nem kell az idehaza 1100, szlovén és bosnyák leányvállalataival együtt összesen 1350 főt foglalkoztató timföld-alumíniumgyártás megszűnésével járnia, más tulajdonosok léphetnek a mostaniak helyébe. Ebből a szempontból helyeselhető, ha maga az állam próbálja átvenni a céget, hiszen a kártérítés kisebb része fedezhető csak a kibontakozó, országhatárokon is átnyúló nemzeti szolidaritásból, döntő része az említett jogszabályi háttér miatt így is, úgy is az államra marad.

SZABÓ GÁBOR

A HVG vörösiszap-katasztrófáról szóló összeállításának további cikkeit a hetilap friss számában olvashatja.