A vádirat szerint Tasnádi 2006-ban ügyvédje, B. József tanácsára és közreműködésével megvesztegette G. Katalin igazságügyi elmeszakértőt, hogy olyan szakértői véleményt adjon, amely beszámíthatósági képességének korlátozottságát állapítja meg. Az elmeszakértő hárommillió forintért állította ki a hamis szakvéleményt, amelyet Tasnádi védője 2006 októberében be is nyújtott a Fővárosi Bíróságon - ismertette a napilap a vádiratot.
Magyar Hírlap: vesztegetésért vádemelés Tasnádi ellen
Vesztegetés miatt vádat emelt a Budapesti Nyomozó Ügyészség az előzetes letartóztatásban lévő Tasnádi Péter, valamint G. Katalin és B. József ellen – írta a szerdai Magyar Hírlap a Fővárosi Főügyészség szóvivőjére hivatkozva.
Magyar Péter: Döntést hoztunk babaváró támogatások és a diákhitelek kamatstopja ügyében
Az MCC, a Mol, Lázár, Áder és Palkovics alapítványa is megy a levesbe augusztus 31-ig
Reagált a halálos ítéletre az MCC
„Putyin havonta több ezer fiatal embert küld a halálba. Világos? Remek, mert akkor az is világos, miről lehet beszélni vele”
Nagy győzelmek, brutális meccsek, trükkös csalások – itt vannak a legérdekesebb momentumok a focivébék történetéből
Magyar Péter reagált Sulyok Tamás „külföldi panaszkodásaira”
Fásy Zsüliett államilag megtámogatott cégénél elrontották a papírokat, mégsem lesz osztalék
Fekete-Győr András megvonná Lázár János, Kocsis Máté és Szijjártó Péter fizetését
Leállítja a Master Good a 120 milliárdos gyárépítését, ha nem tud külföldről munkaerőt behozni
Megvan az NB I új neve
Csizmadia Ervin: A Fidesz kereszténydemokrata fordulatától a bukásig
A Stanford-kutató, aki megtanította a világot aludni, lélegezni és napfürdőzni
Figyelmeztetnek: zivatarokkal érkezik a hidegfront
Trump a megugró áremelkedésről: Imádom az inflációt
Az elnök szerint remek számok érkeztek.