A 43 éves román állampolgár feltehetően elaludt a volán mellett - mondta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Mihályné Bornemisza Eleonóra hozzátette: a személygépkocsi utasát, egy 19 éves román állampolgárt súlyos sérülésekkel szállították a mentők kórházba.
Halálos balesetet szenvedett a volánnál elaludt férfi
Meghalt egy román férfi szombaton az M5-ös autópálya mellett, Kiskunfélegyháza közelében, miután autójával az út menti árokba hajtott - közölte a rendőrség.
Lemondott a főügyész, a háttérben az ukrán aranykonvoj ügye lehet
Három piros lap, két gól – Mexikó nyerte a vb nyitómeccsét
Leváltották a Készenléti Rendőrség parancsnokát
Buda Péter fogja ellátni a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok stratégiai felügyeletét
Az Alkotmánybíróság alaposan helyre tette Varga Zs. András Kúria-elnököt
„Egy fogért cserébe tépjünk le egy egész állkapcsot, egy szemért pedig egy egész fejet!” – hajmeresztő üzenet a Kreml főpropagandistájától
„János bácsi születése óta ebben a házban él, most már teljesen egyedül”
Mohos Zsófia nyerte az idei Hemző Károly-díjat Parasztgazdaság című projektjével. Galériánkban az ő pályaműveiből láthatnak válogatást.