Az igazgatóság hétfői közleményében azt írta: a tűz eddig ismeretlen okból, éjfél előtt néhány perccel keletkezett. Mint hozzátette, azt követően a kivitelező a konténereket áramtalanította, a helyszínre érkező tűzoltók a tüzet eloltották, személyi sérülés nem történt. Arra a kérdésre, hogy a metróépítést hátráltathatja-e a konténerekben keletkezett tűz, azt közölték: "a tűz okának, a többi konténer statikai állapotának, illetve az elektromos berendezések állapotának vizsgálata zajlik a felszínen, ez azonban az állomásban folyó munkálatokat nem érinti".
A Fővárosi Tűzoltóság tíz autóval vonult ki a helyszínre. A tűzoltóság ügyeletese elmondta, a tűz oltása után még utómunkákat, tűzvizsgálatot végeztek a helyszínen, és csak ezek után indulhatott meg a forgalom.