szerző:
MTI

Szakértői bizonyítással folytatják a magyar államnak az Arthur Andersen Adó- és Vezetési Tanácsadó Kft. ellen a Postabank-ügyben indított perét szerdán zárt tárgyalás keretében a Fővárosi Bíróságon.

Az eljárásban már csak az Arthur Andersen Kft. az egyedüli alperes a Postabank könyvvizsgálói ellen 1997-ben indult perben, miután a Fővárosi Ítélőtábla, majd a Legfelsőbb Bíróság, mint felülvizsgálati bíróság „elbocsátotta a perből” a Deloitte Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft.-t és a Prudentia Könyvvizsgáló és Gazdasági Tanácsadó Kft.-t. A Postabank konszolidációjával kapcsolatos kár megtérítésére vonatkozó keresetet csak az Arthur Andersen Kft.-vel szemben tartotta fenn, mert a cég nem könyvvizsgálóként tevékenykedett a banknál.

A magyar állam a 2010. szeptember 17-én módosított keresetében kérte, hogy a bíróság kötelezze az Arthur Andersent 152 milliárd forint konszolidációs kár egy részének, mintegy 50 milliárd forintnak a megfizetésére.

Az Arthur Andersen ügyvédje, Burai-Kovács János szerdán az első tárgyalást követően elmondta: a per még két-három évig is eltarthat, de értelme nincs, mert az Arthur Andersen az amerikai Enron-ügy kapcsán csődbe ment. A magyarországi cég ugyan létezik, de nincs vagyona, így nem tudja megfizetni az 54 milliárd forint perértéket.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Itthon

A költségvetési tartalékból fizetik a Postabank-per könyvvizsgálóit

A kormány megvárja a bíróság írásos ítéletét a Magyar Állam által a Postabank könyvvizsgálói ellen indított perben, a perköltséget a költségvetés általános tartalékából fizeti ki - közölte Budai Bernadett kormányszóvivő arra a hírre reagálva, hogy a Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta a Fővárosi Bíróság tavaly októberi ítéletét, amelyben elutasították a magyar állam keresetét a Deloitte-tal szemben.

hvg.hu Itthon

A fehérgalléros bűnözés csúcsai

„Aki keveset lop, azt elkapják, aki sokat, az megússza a felelősségre vonást” – hangzik az általános közvélekedés. Ezért meglepetést okozott, hogy Kulcsár Attilát, a több milliárd forintot elsikkasztó brókert első fokon komoly, nyolc éves börtönbüntetésre ítélték. A fehérgalléros bűnügyek – az államot vagy az emberek befektetéseit érintő lenyúlások – esetében igen változatos verdiktek születtek. Felelevenítünk néhány ügyet – a teljesség igénye nélkül –, hogy megnézzük, kik úszták meg, és kik nem.

MTI Gazdaság

A Postabank és a Malév ügyében is feljelentést tett a Jobbik

Büntetőfeljelentést tett szerdán a Jobbik a Postabank-üggyel összefüggésben különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt. A párt Oszkó Péter volt pénzügyminiszter személyes felelősségét is vizsgálná a Malév privatizációjával kapcsolatban.

A kormány elkezdte megtömni az erdélyi színházak zsebeit

A kormány elkezdte megtömni az erdélyi színházak zsebeit

Radar360: megvan, mivel vádolják Trumpot, drasztikus tengerszint-emelkedés jöhet

Radar360: megvan, mivel vádolják Trumpot, drasztikus tengerszint-emelkedés jöhet

Ismerős nevek: végigböngésztük a kispesti önkormányzat szerződéseit

Ismerős nevek: végigböngésztük a kispesti önkormányzat szerződéseit

Greta Thunbergről írt dalt a Bankrupt - klippremier

Greta Thunbergről írt dalt a Bankrupt - klippremier

Csak fideszes tagjai lettek a Médiatanácsnak

Csak fideszes tagjai lettek a Médiatanácsnak

Ha van egy sima fotó a telefonján, ezzel látványosan feldobhatja

Ha van egy sima fotó a telefonján, ezzel látványosan feldobhatja