Az előzetes letartóztatásban lévő vádlottra a Kecskeméti Városi Bíróság 2010. szeptember 23-án felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt 4 év fegyházbüntetést szabott ki és 4 évre eltiltotta őt a közügyek gyakorlásától.Az első fokon eljáró városi bíróság megállapítása szerint a vádlott a kecskeméti MÁV pályaudvar területén egy 70 év körüli - az eljárás során ismeretlenül maradt - férfi kezéből kikapta a táskáját, amelyben 1.200 forint készpénz, két doboz cigaretta és egy öngyújtó volt. A fiatalembert ezt követően többen is üldözőbe vették és az egyik utcában az egyikük feltartóztatta. A vádlott ekkor elővett egy 10-12 centiméter pengehosszúságú kést, amellyel az illető felé több szúró mozdulatot tett, kijelentette, hogy a táskát nem adja vissza, majd elmenekült. Az egyik járókelő követte, de a fiatalember megfenyegette, azt mondta, ha közelebb megy, megöli. Végül a vádlottat a kiérkező rendőrök fogták el.
Az elsőfokú ítéletet a vádlott és védője tudomásul vette, azonban az ügyész súlyosbításért fellebbezett. A másodfokon eljáró Bács-Kiskun Megyei Bíróság előtt a vádlott védője perbeszédében kérte az ügyészség fellebbezésének elutasítását. A bíróság végül csütörtökön jogerősen öt év börtönbüntetést szabott ki. Szuromi Mária tanácsvezető bíró a jogerős ítélet indoklásában elmondta: a vádlott a tényállást és a bizonyítékokat nem vitatta, beismerő vallomást tett, mindössze szépítgetni próbálta cselekedetét. Kitért arra, hogy a férfi, aki korábban volt már büntetve, hatéves korától nevelőintézetben nevelkedett, majd csak a büntetett előéletű édesapjával tudott kapcsolatot tartani. A vádlott cselekménye elkövetésekor alkalmi munkákból tartotta fenn magát.
A bírói tanács elnöke kitért arra, hogy a perben tárgyalt cselekmény lopásként indult, később az értékek megtartása érdekében alkalmazta az erőszakot a vádlott, ezzel a rablás minősített esete valósult meg; ennek öt év az alsó büntetési tétele, enyhítő szakasz a társadalom védelme érdekében nem alkalmazható.Kiemelte, hogy rablás minősített esetében kötelező a fegyház fokozat kiszabása, de ez a 20 éves fiatalnál a bűnözői hajlamot erősíthetné, ezért döntöttek az enyhébb végrehajtási fokozat, a börtönbüntetés mellett. A bíróság szerint a fiatal vádlott büntetésének letöltése után visszailleszkedhet a normális életbe, ezt elősegítheti az enyhébb végrehajtási fokozat alkalmazása, valamint az, hogy a büntetés háromnegyedének letöltése után a férfi kedvezménnyel szabadulhat.
Öt évre rács mögé dugtak egy rablót
Öt év börtönbüntetésre ítélt egy 20 éves férfit rablás minősített esete miatt csütörtökön jogerősen a Bács-Kiskun Megyei Bíróság. A másodfokon eljáró bíróság a szabadságvesztés időtartamát tekintve súlyosbította, ugyanakkor a végrehajtási fokozatot illetően enyhítette az elsőfokú ítéletet.

Trump feltétel nélküli megadásra szólította fel Iránt
Szétszedik a HUN-REN kutatóhálózatot: négy központ az ELTE-hez kerül
Még kérdés, hogy az intézetek által használt akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
Orbán elszólása is segíthetett kiskaput találni a Pride-rendezéshez, de Karácsonyék nagy jogcsatákra készülhetnek
Életmentő műtétet hajtottak végre Ujhelyi Istvánon
Szívbillentyű-megnagyobbodása volt Ujhelyi Istvánnak, így műtőasztalra kellett feküdnie.
Eltörölték a kampányköltés felső korlátját: a DK-tól a Tiszáig megnéztük, kinek mit jelent ez
Orbán a Parlamentben: Pontosan tudjuk, mi a helyzet ebben az országban
Ellenzéki össztűz zúdult a Parlamentben a miniszterelnökre.
Kovács Bálint: A Fidesznek már tényleg nincs tovább a magyar katonás propagandavideónál
Szentkirályi Alexandra csomagtartós túszejtésekről álmodozik, Orbán Viktor pedig már egyenesen azt állítja, hogy a gyerekeink fognak meghalni az ukránok miatt.
Brüsszel nem viccel: tényleg meg kell szabadulni az EU-nak az orosz olajtól és gáztól
Nagy Márton szerint Budapest félrevezette a bíróságot, hogy megkapja az azonnali jogvédelmet
Máris megvan Lázár minisztériumában a lemondott közlekedésstratégiáért felelős helyettes államtitkár utódja
Első fokon 5-5 év börtönt kaptak a pécsi buszper vádlottjai
A bíróság emellett a két vádlottat a 606 milliós kár megtérítésére is kötelezte.