szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Bíróság elé állhat a népszerű hegedűművész, Mága Zoltán testvére - írja a Blikk.

A lap azt írja: a szolnoki rendőrkapitányság épp most fejezte a nyomozást, amelyben mind a 9 gyanúsítottat, azzal vádolhatják meg, hogy engedély nélkül kereskedtek lőfegyverekkel. A gyanúsítottak között ott van a művész testvére, M. Csaba is.

2010 februárjában a rendőrök a szolnoki pláza parkolójában csaptak le két férfira, akik lőfegyverrel üzleteltek, majd a gyanúsítottaknál tartott házkutatások alkalmával nagy mennyiségben fegyvert és lőszert találtak a nyomozók. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség szóvivője azt mondta a lapnak: a nyomozó hatóságtól megkapták az ügy aktáit, vádemelési javaslattal, és február 11-ig döntenek majd az ügy további sorsáról. Amennyiben bebizonyosodik a ma még gyanúsítottak bűnössége, a legenyhébb esetben is kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés várhat rájuk.

Mága Zoltán a Blikknek úgy reagált: szerint nem igazak a testvérével kapcsolatos, rendőrség által kiadott információk, de hozzátette azt is: ismert előadóművészként nem akarja befolyásolni az eljárást.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!