Salamon Róbert szóvivő elmondta: a letenyei határrendészeti osztály járőre állította meg ellenőrzésre azt az olasz rendszámú személygépkocsit, amelyben az öt külföldi állampolgár utazott. Csak egyikük tudta magát igazolni, az autóban ülő további négy embernek semmilyen okmánya nem volt. Embercsempészet megalapozott gyanúja miatt az olasz jármű egyiptomi vezetőjét a rendőrök előállították, majd őrizetbe vették. Négy honfitársa kiutasítási őrizetbe került, őket Kiskunhalasra szállították.
Egyiptomiak akartak Magyarországra szökni
Négy honfitársát szállította az az egyiptomi férfi, akit szerda délben embercsempészet gyanúja miatt vettek őrizetbe az M70-es autóúton - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.
Több ezer éves kártyát játszik ki az iráni rezsim
A perzsa történelmi örökséget korábban elutasító iráni iszlamista rezsim felfedezte a dicsőséges múltat.
Európa bűnhődhet Trump és Putyin bűneiért
Toroczkai László: A Mi Hazánk menő és trendi a legfiatalabb magyarok között
Az Európai Unió uszítja Zelenszkij rezsimjét, a robotok pedig azért lesznek jók, mert kiválthatják a bevándorlókat, ugyanakkor Toroczkai nyitna a „nem száz százalékban magyar származásúak” felé is.