szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A kormányszóvivő köszönetet mondott a kabinet nevében a katasztrófavédelemnek és minden szervezetnek, bizottságnak, amely nagy figyelemmel és törődéssel dolgozott a helyreállításon.

Alig több mint négy hónappal a vörösiszap-katasztrófa után újraindult az élet a településeken, ami most itt látható, az maga a csoda - mondta Nagy Anna kormányszóvivő az iszapkatasztrófa helyszínén tett szerdai sajtóbejárást követően Kolontáron.

Nagy Anna szólt arról, hogy a katasztrófát követően az emberekben a teljes kétségbeesés és zavarodottság uralkodott el, mostanra azonban újraindult az élet. A kormányszóvivő köszönetet mondott a kabinet nevében a katasztrófavédelemnek és minden szervezetnek, bizottságnak, amely nagy figyelemmel és törődéssel dolgozott a helyreállításon.

 

 

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!