„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Az államfő az alkotmányozás folyamatában való részvételre bíztatta pénteken a parlamenti pártokat. Mint az egyeztetések után Schmitt Pál az MTI-nek elmondta, a pártok alkotmánykoncepcióinak mindegyike tartalmaz fontos és értékes elemeket.
A parlamenti pártok készítik saját alkotmánykoncepciójukat, amelyek mindegyikében fontos és értékes elemek vannak - mondta a Pál köztársasági elnök pénteken az MTI-nek azt követően, hogy a frakciók képviselővel tárgyalt a Parlamentben. Közölte: azért hívta magához a parlamenti frakciók képviselőit, hogy tájékozódjon a pártok elképzeléseiről és az alkotmányozás folyamatáról. Mint mondta, a parlamenti pártok tervezetei véglegesítés alatt vannak; a már elkészült javaslatokat megkapta és tanulmányozta, azokban - fogalmazott - fontos és értékes elemek vannak.
Schmitt Pál hangsúlyozta: mindegyik parlamenti pártot arra bíztatta, hogy vegyen részt az alkotmányozás folyamatában, így a parlamenti vitában is. Mint elmondta, Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője mondott határozott nemet a részvételre.
A köztársasági elnök hozzátette: azt a véleményét hangsúlyozta a megbeszéléseken, hogy a parlamenti képviselőknek az alkotmányozás folyamatából nem szabad kimaradni. Tájékoztatása szerint a Jobbik képviselője, Balczó Zoltán azt mondta, hogy pártja mindenképpen részt kíván venni a teljes alkotmányozási folyamatban, Schiffer András, az LMP frakcióvezetője pedig jelezte, a hétvégén döntenek arról, hogy milyen módon vesznek részt az alkotmányozásban, és hogyan kívánják a saját elképzeléseiket hasznosítani.
Schmitt Pál megjegyezte: az alkotmánynak emberöltők számára kell jogbiztonságot nyújtania, ezért megkülönböztetett figyelemmel kíséri az alkotmányozási folyamatot.
Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a siófoki frakcióülés miatt nem tudott részt venni a pénteki egyeztetésen, őt hétfőn várja az államfő. Az alkotmány-előkészítő eseti bizottság munkájáról Gulyás Gergely, a bizottság fideszes alelnöke tájékoztatta a köztársasági elnököt.
Schmitt Pál köztársasági elnök legutóbb november végén fogadta a parlamenti pártok képviselőit, akkor azért, hogy a legfőbb ügyész személyéről egyeztessen velük.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Húszévnyi lefelé nivellálás után érkeztünk meg ide. Vélemény.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó vagy valami egészen más oka van?
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.