szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az idei év hatodik hetében ismét a két országos kereskedelmi csatorna volt a nézettségi verseny két főszereplője. A héten újra a Való Világ került a toplisták első helyére, a legnépszerűbb TV2-es műsor pedig megint a Tények lett.

A teljes lakosság hatodik heti összesített nézettségi toplistájának első 15 helyéből hat TV2-es, kilenc pedig RTL-es műsor lett - írta közleményében a TV2. Az első három helyen a Való Világ, a Barátok közt és a Fókusz áll, a negyedik helyre a TV2 hírműsora, a Tények került, amely a közönségarányt tekintve a második helyet szerezte meg 37,9%-kal. Toplistás lett még a Híradó és a Fókusz Plusz, valamint a TV2 sorozata, az Árva Angyal is, amely az előző héthez képest tovább javított nézettségén és közönségarányán is. A TV2-es műsorok között szintén jó eredményt ért el a Jóban Rosszban, a vasárnap esti Napló, az Aktív és a vasárnap esti Moziverzum film, a Szuper Exnőm is.

A teljes lakosság összesített nézettségi toplistáján a két országos kereskedelmi csatorna mellett csak az utolsó helyekre tudott felkapaszkodni az m1: a közszolgálati csatorna három műsora (a Kékfény című bűnügyi magazin, az Indul a bakterház és az Üdítő című műsor) a 26. 27. és a 30. helyre került fel. A 18-49 éves célcsoportban már ennyire sem volt szerencsés az m1. A múlt heti összesített nézettségi toplistának az első 30 helyén kizárólag a két országos kereskedelmi csatorna műsorai váltogatják egymást - tette hozzá a közlemény.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Budapesti terrorcselekménnyel „viccelt”, kiment hozzá a TEK

Budapesti terrorcselekménnyel „viccelt”, kiment hozzá a TEK

Operatív törzs: Minden ötödik hazai koronavírusos 80 év feletti

Operatív törzs: Minden ötödik hazai koronavírusos 80 év feletti

Elkezdtek vitatkozni azon, van-e köze az oroszoknak az amerikai zavargásokhoz

Elkezdtek vitatkozni azon, van-e köze az oroszoknak az amerikai zavargásokhoz