Vádat emeltek a mohácsi gyilkossági ügyben

A 40 és 44 éves férfi, valamint a 25 éves nő előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntette miatt áll a bíróság elé. Mindannyian német állampolgárok.

  • MTI MTI
Vádat emeltek a mohácsi gyilkossági ügyben

Vádat emeltek azon három német állampolgár ellen, akik az ügyészség szerint 2009-ben megöltek, majd elástak egy idős nőt és élettársát Mohácson.

Petréteiné Malomsoki Csilla, a Baranya Megyei Főügyészség helyettes vezetője megerősítve az MTI információját elmondta: a 40 és 44 éves férfi, valamint a 25 éves nő előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntette miatt áll a bíróság elé. Az MTI más ügyészségi forrásból úgy értesült, hogy az ügyész a két férfira tényleges életfogytiglani szabadságvesztést kér majd a tárgyaláson.

A rendőrség 2009. november 17-én a földben elásva találta meg a 68 éves, német állampolgárságú nőt, 71 éves párjára pedig egy nappal később bukkantak rá. Az áldozatok öt-hat méter mélyen voltak, valószínűleg munkagéppel ásták el őket. A rendőrség korábban arról tájékoztatott, hogy a pár eltűnésével összefüggésben sok volt a gyanús körülmény, ezért a nyomozók figyelték a környezetüket, így jutottak el a holttestekhez és az ugyancsak évek óta Magyarországon élő német gyanúsítottakhoz. A két férfit és a nőt az anyagi haszonszerzés motiválta.

 

 

Így gondozd a Trumpodat – Európa megtalálta a kezelési útmutatót az amerikai elnökhöz?

Így gondozd a Trumpodat – Európa megtalálta a kezelési útmutatót az amerikai elnökhöz?

Nyílt konfrontáció helyett dicséret és tömjénezés, meg egy nagy adag türelem – így próbálják meg az európaiak jobb belátásra bírni Donald Trump amerikai elnököt az európai vezető politikusok. Dolgukat nehezíti, hogy az oroszok már korábban rájöttek arra, miként kell bánni a Fehér Ház nárcisztikus urával. De azért a pénz is beszél, az európaiak 100 milliárd dollárt értékben vásárolnak Ukrajna számára amerikai fegyvereket, hogy az USA is részt vegyen Ukrajna biztonságának szavatolásában.