Szentesi robbanás: a kár várhatóan meghaladja az 50 milliót

Várhatóan meghaladja az 50 millió forintot az előzetes becslések szerint a kár, amelyet egy robbanás okozott Szentesen pénteken – közölte az Aegon Magyarország Zrt. szombaton.

  • MTI MTI
Szentesi robbanás: a kár várhatóan meghaladja az 50 milliót

A biztosítótársaság szakértői felmérték a robbanás helyszínén keletkezett károkat: az összedőlt ház szomszédjában lévő két épület tetőszerkezete jelentősen megrongálódott, nyílászáróinak egy része kiszakadt a falból, és jelentős kár keletkezett az üvegezésükben is.

A környező három-négy szomszédos utcára kiterjedő detonáció az ott lévő épületek üvegezésében okozott károkat.

Pénteken nem sokkal délután két óra előtt kapták a tűzoltók a riasztást, amely szerint robbanás történt a szentesi Táncsics utcában. A helyszínre érve látták, hogy az érintett ház összedőlt. A romok alatt egy 61 éves nőt találtak, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett, a sérültet a mentők a szentesi kórházba szállították.

A katasztrófavédelem egyelőre nem nyilatkozott arról, mi okozhatta a robbanást. A tűzoltóság szakértő bevonásával vizsgálja a robbanás körülményeit.

Orbán MI-hatalmi álmokat szövöget, pedig jobban járna, ha merne kicsi lenni

Orbán MI-hatalmi álmokat szövöget, pedig jobban járna, ha merne kicsi lenni

A magyar mesterségesintelligencia-szuverenitás irreális, a kis országok szűk szakterületi MI-fejlesztésekben lehetnek sikeresek. A kormány most már mintha tényleg komolyan venné az MI-t, de a politikai klíma (bevándorlásellenesség, keresztény fundamentalizmus, elszigetelődés az EU-tól) aligha kedvez egy alapjaiban nemzetközi iparág fejlesztésének. Ahogy a kormánystruktúra instabilitása sem.