Díszpolgárokról döntöttek Fővárosi Közgyűlésben

A Fővárosi Közgyűlés szerdai döntése értelmében a korábbi huszonöt helyett elegendő lesz öt évnek eltelnie a névadó halála után, hogy közterületet nevezhessenek el róla.

  • MTI MTI
Díszpolgárokról döntöttek Fővárosi Közgyűlésben

A testület a fideszes többség 21 igen szavazatával, két LMP-s képviselő ellenében és a szocialista frakció tartózkodása mellett fogadta el az erről szóló rendeletek módosítását. A közgyűlés emellett megváltoztatta a díszpolgári címek adományozásáról szóló szabályokat is, így a díszpolgári cím a jövőben posztumusz is adományozhatóvá válik.

A szocialista Bihary Gábor a javaslat vitájában elmondta: egyetértenek a közterület elnevezéseivel összefüggő időkorlátok megváltoztatásával, ugyanakkor ellenzik, hogy a jövőben egy személyről több kerületben is lehessen közterületet elnevezni. Horváth Csaba, a fővárosi MSZP frakcióvezetője azt kezdeményezte, hogy egy közterület elnevezésekor kötelező legyen kikérni a helyi lakosok véleményét. Az ellenzéki képviselő kifogásolta továbbá, hogy a közgyűlés még mindig nem adott tájékoztatást az esetleges közterületi névváltozásokról.

Tarlós István válaszában azt kérdezte a szocialista képviselőktől, hogy az ő városvezetésük idején hányszor kérdezték meg a "népet" a közterületek névváltoztatása előtt. Kiemelte: az utcanév-változásokról még egyetlen esetben sem született végleges döntés, és csupán egy hivatalos bejelentés történt arról, hogy a Magyar Tudományos Akadémia előtti teret ésszerű lenne Széchenyi Istvánról elnevezni.

A főpolgármester támogatásáról biztosította és előterjesztőként a később elfogadott rendeletmódosítások szövegébe emelte azt a szocialisták által benyújtott javaslatot, amely szerint a közterületek díszpolgárokról történő elnevezése esetében nem kell alkalmazni az ötéves időkorlátozást.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.