Április elején nagy nyilvánosságot kapott az a levél, amelyet a budapesti Bajusz Ferenc őrnagy írt a miniszterelnöknek, felhívva a figyelmét arra, jó lenne, ha felébredne és körbenézne, hogy észrevegye, milyen állapotok uralkodnak a rendőrségnél. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a levelet magánvéleménynek minősítette, ám a testületen belüli tarthatatlan helyzetre most újabb egyenruhás, igaz, már nyugdíjas hívta fel a figyelmet.

A Kecskeméten lakó, idén 50. életévét betöltő Hortobágyi Istvánnak négy gyermeke van, felesége szintén rendőr, a bűnügyi szakszolgálatnál dolgozik. A nyugdíjas rendőr a levelét a család anyagi helyzetének ismertetésével kezdi: „egy 110 négyzetméteres sorházi lakásban lakunk, amelyen még közel 5,5 milliós tartozásunk van. Van egy 11 éves gépkocsink, egy 12 éves motorkerékpárunk, és egy 54 négyzetméteres balatoni nyaralónk, mely utóbbi a kedvesem öröksége. Megtakarításunk nincs, és sosem volt. Éltünk egyik fizetéstől a másikig. Nem iszunk, nem dohányzunk, nem szórjuk a pénzt.”

Hortobágyi István 1984 októberében szerelt fel és 2007. december 31-én vonult nyugállományba „a Nemzeti Nagycirkuszból”. Az őrnagy visszaemlékezése szerint a rendszerváltás előtt még egy garzonban élt. Hogy családot alapíthasson, és ezt egy nagyobb lakásban tehesse, munkahelyi kölcsönt kapott. „Tették mindezt azért, hogy teljes bedobással a munkámra koncentrálhassak.” Megjegyezte, ennek érdekében vallották azt az elöljárói, hogy ha a rendőr túl van a maszek ügyein, akkor bármikor és bármeddig dolgozik. „S igazuk volt! Dolgoztam éjjel, szabadnapon és ünnepnapokon, betegen, de még a szabadságomról is képes voltam önként bemenni, ha szükségét láttam. Nem kellett parancs, mert a hivatásom egyben a hobbim is volt.”

Aztán jött a rendszerváltás. „Nem vagyok egyedül a véleményemmel, amikor azt állítom, hogy a rendszerváltó kormányok egyikének sem volt igazi érdeke a közrendre, és a közbiztonságra, mert ha lett volna, akkor nem lenne most miről írnom. Nem kéne demonstrálnunk a jogainkért, a megélhetésünkért!”

„2006 őszét követően jöttem rá, hogy nem érek annyit sem, mint egy kóbor kutya. Ugyanis az is gerinces. A politika és a semmiségi törvény – már korábban utaltam rá –, a becsületünkkel együtt ezt is elvette.” Hortobágyi felhívta Orbán Viktor miniszterelnök és Pintér Sándor belügyminiszter figyelmét, hogy a politika „minden erőszak, zsarolás, vagy kérés nélkül” ígért különböző kedvezményeket, amelyeket aztán – a 13. havi bérrel együtt – elvettek.

„Közben a munkafeltételek beszűkülnek. A technikai és anyagi háttér éppen, hogy elég a működésre, vagy sokszor elégtelen. Idén már lefelezték a testület éves költségvetését. Fizetésemelés? Üdülési csekk? Beiskolázási pótlék a gyereknek? Ugyan kérem! Itt parancsuralmi rendszer van. S a rendőrt megtanítják félelemből dolgozni. Mint amikor Önök nemrégiben meghatározták, hogy mindenki írja alá, hogy beleegyezik a megbízhatósági ellenőrzésekkel járó új hátrányokba. Aki nem ír alá, azt leszerelik…” A nyugdíjas rendőr az eltelt évekre visszatekintve közölte, ha előre tudja, hogy „még a nyugdíjban sem érzem majd magam biztonságban, hogy a Borkai-törvénnyel ott is korlátoznak, vagy elvehetik a nyugdíjamat visszamenőleg, és visszaterelhetnek a munkaerőpiacra valami jelentéktelen munkakörbe, kisebb jövedelemért, akkor sosem leszek rendőr!”

Ezek alapján tette fel a kérdést Hortobágyi István, Pintér Sándor vajon szégyelli-e magát, hogy 48 évesen a rendőrségtől nyugdíjba vonult. „Tudják, én 47 évesen döntöttem el, hogy elhagyom a pályát. A fenti zűrzavar mind belejátszott. Szolgálati éveim alatt több akut betegséget sikerült összeszednem. Ezért kérem Önöket, hogy jól gondolják át, mit terveznek! A rendőrségen ma a fiatalok pár év elteltével egymásnak adják a kilincset. Ma egy multinacionális cégnél egy áruházi kirakó is megkeres annyit, mint egy kezdő rendőr!”… „Summa summarum: az a kormányzat, amelyik szétzülleszti és ledegradálja az erőszakszervezetét, az ne számítson semmi jóra! Ne számítson arra, hogy erős lesz a rendvédelme. Hogy erős lesz a közrend és a közbiztonság! Egy erős közbiztonsághoz életerős, egészséges munkaerőre, kiszámítható életpályára, határozott és a testületet támogató jogi hátérre, kielégítő eszköz- és anyagi támogatásra van szükség.”