Az Euroatlanti esték előadássorozat keretében Megmozdult az arab világ címmel tartott kerekasztal-beszélgetésen N. Rózsa Erzsébet, a Magyar Külügyi Intézet (MKI) munkatársa, Gazdik Gyula, a Stratégiai Védelmi Kutató Intézet (SVKI) munkatársa és Csicsmann László, a Corvinus Egyetem Nemzetközi Tanulmányok Intézetének oktatója vett részt.

N. Rózsa Erzsébet szerint Moammer el-Kadhafi líbiai vezető középkori uralkodóként reagált a hatalmát megkérdőjelező lázadásra. Hangsúlyozta, hogy a közel-keleti forradalmak hátterének megértéséhez fontos a térség kettős arculatának megismerése, amelyet az uralkodó-alattvalói, valamint a nyugati struktúrák összeolvadása jellemez. Az MKI kutatója szerint bár a gyarmatosítás komoly nyomokat hagyott a térségen, az uralkodói-alattvalói struktúra idomult az idők változásához, és saját képére szabta a nyugatiak által ismert demokráciát. Így lehetséges az, hogy több országban a hatalom évtizedeken és államformákon át lényegében ugyanannak a szűk elitnek a kezében maradt.

Gazdik Gyula a forradalmak gazdaságtörténeti vonatkozásaira mutatott rá, kiemelve, hogy szakértők már 2006-ban megkongatták a vészharangot arra az esetre, ha húsz éven belül nem sikerül 100 millió munkahelyet teremteni a térségben. Csicsmann László a lázongó országok hasonlóságait és különbségeit elemezve elmondta, hogy Bahrein kivételével az egykori forradalmi rezsimek intézményesüléséből született "poszpopulista köztársaságokról" lehet beszélni. Ezektől a rendszerektől nem idegen a tekintélyelvű kormányzás, az örökös kiválasztása, valamint a jelentős állami szerepvállalás a gazdaságfejlesztésben.

Az előadás egyik központi kérdése az iszlamista szervezetek előretörése volt. N. Rózsa Erzsébet szerint a váratlan eseményeknek az ellenzéki erők nem igazán tudtak az élére állni, inkább úsztak az árral. A kutató kiemelte, hogy nincsenek pontos adatok arról, mekkora a Muzulmán Testvériség támogatottsága Egyiptomban, és a párttá szerveződés mindig fordulópontot jelent egy korábban lázadó szerepet játszó szervezet számára. Gazdik Gyula arra hívta fel a figyelmet, hogy a testvériség soraiban hatalmasak a különbségek a fiatalok és az idősek elképzelései között, és ezek a törésvonalak erőteljesebben a felszínre kerülnek most, hogy a Hoszni Mubarak megbuktatott egyiptomi elnökkel szembeni egységes fellépésre már nincs szükség.

Csicsmann László hangsúlyozta, hogy egyes szakértők posztiszlamista forradalmakról beszélnek. A Corvinus Egyetem oktatója elmondta, hogy az utóbbi években széles körben elterjedt az iszlám jelszavak használata, s már nemcsak az iszlamista szervezetek használják ezeket, de a mérsékeltnek számító politikai erők - köztük a török kormánypárt, az AKP, illetve Mahmúd Abbász palesztin elnök szervezete, a Fatah - is. Ugyanakkor a hetvenes évek radikalizmusa enyhült, az iszlamisták visszafogottabbakká váltak, és gyakran igyekeznek beilleszkedni az adott ország politikai életébe. Csicsmann alaptalannak tartja az iszlám állammal kapcsolatos nyugati félelmeket, szerinte a Közel-Keleten inkább a vallási értékekkel megtöltött szekuláris rendszerekre van igény.

N. Rózsa Erzsébet szerint a térség országainak állampolgárait büszkeséggel töltik el a forradalmak, s erre jó példa, hogy a konferenciákon korábban franciául felszólaló észak-afrikai értelmiségiek ma arabul intézik szavaikat az összegyűltekhez. Az MKI kutatója úgy gondolja, hogy az események egyik legnagyobb "nyertese" Irán, míg a "vesztesek" oldalán az Egyesült Államok és Izrael áll. Ugyanakkor Gazdik Gyula Egyiptom szerepének erősödését emelte ki. Szerinte az iráni hadihajók átengedése a Szuezi-csatornán, a rafahi határátkelő megnyitása, valamint a palesztin megbékélési egyezmény nyélbe ütése is azt bizonyítja, hogy az iráni-izraeli-török trió mellett egy negyedik regionális hatalom van felemelkedőben.