Gyurcsány: "nem lehet nagy politikai fejszével derékba vágni a felsőoktatást"

Gyurcsány Ferenc szerint a magyar felsőoktatás derékba törése és évente több tízezer, gimnáziumot végzett ember életének kettétörése lenne az állami felsőoktatási intézmények, valamint az állami finanszírozásban tanuló egyetemi hallgatók létszámának felére csökkentése.

  • MTI MTI
Gyurcsány:

"A javaslat minden bizonnyal szakmai hozzá nem értésről és politikai felelőtlenségről árulkodik" - mondta a volt kormányfő szerdán Pécsen, sajtótájékoztatón. Hozzátette: az egész világ arról szól, hogy egyre több fiatalnak teremtsünk lehetőséget a tanulásra. Ez érték. Ha a felsőoktatást át kell alakítani, azt "nem lehet nagy politikai fejszét használva derékba vágni".

A szocialista politikus úgy vélte, hogy még felvetni is abszurd a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem megszüntetését, azt "senki sem gondolhatja komolyan". "Ilyet leírni, ilyenről konzultálni, erről beszélni, ez több mint bűn, ahogy mondani szokták, hiba" - hangsúlyozta. Megjegyezte, azok az intézkedések, amelyekkel korábbi szocialista kormányok próbálták "terelni" a felsőoktatást, gyenge simogatásnak tűnnek ezen javaslathoz képest."

Gyurcsány Ferenc szavai szerint a tervezett intézkedés beleillik abba a körbe, melyben a kormány minden valamennyire tőle független intézménynek, szervezetnek csorbítani kívánja a szabadságát. "Igaz ez a Költségvetési Tanácsra, az Alkotmánybíróságra, a bírói testületre, most úgy tűnik, a felsőoktatáson a sor" - mondta. A volt miniszterelnök úgy vélte, ez egy rossz irány, de a magyar családoknak, a mostani gimnazistáknak semmi okuk, hogy ebbe beletörődjenek.

Hallgatók Gyurcsány Ferenc előadásán a Corvinuson (archív).
Stiller Ákos

Az origo.hu birtokába került felsőoktatási koncepció szerint a mostani 29 állami fenntartású felsőoktatási intézmény helyett mindössze 16 maradna (12 egyetem és 4 főiskola).

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.