Jóvátételre ítélték az államot a fogdán összevert férfi ügyében

A magyar állam megsértette az embertelen és megalázó bánásmód tilalmát – állapította meg az Emberi Jogok Európai Bírósága annak a magyar férfinak az ügyében, akit előállítása során bántalmaztak a rendőrök. A strasbourgi bíróság több mint tízezer eurót ítélt meg a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke által képviselt kérelmezőnek

  • MTI MTI
Jóvátételre ítélték az államot a fogdán összevert férfi ügyében
Az ügy sértettjét 2006 augusztusában egy parkolóban történt koccanásos balesetet követően állították elő Siófokon ittas vezetés gyanújával – számolt be közleményében a történtekről a szervezet. Miután a vér- és vizeletvizsgálatot követően visszavitték a helyszínre, hogy ott fényképeket készítsenek, a fiatalember megpróbált elszaladni, és eközben elsodorta az egyik rendőrt. Előállítását követően a fogda folyosóján súlyosan bántalmazták: ütötték, rúgták, majd arccal a falnak nyomták, terpeszbe kényszerítették, és hátulról többször erőteljesen ágyékon rúgták.
 
A bántalmazás másnapján készült orvosi látlelet megállapította, hogy a kérelmező az egész testére kiterjedően – helyenként kifejezetten súlyos – sérüléseket szenvedett. Az ügyben nyomozás indult, amelynek során a sértett azonosított két rendőrt a bántalmazók közül. Azonban noha az ügyészség is arra a következtetésre jutott, hogy a kérelmező ágyék-sérülése bántalmazás eredménye, és nem kizárt, hogy az előállítás során keletkezett, mégis megszüntette a nyomozást. A döntést az ügyészség azzal indokolta, hogy az elkövetők kiléte nem volt megállapítható, többek között a tanúvallomások ellentmondásossága miatt.
 
Az Emberi Jogok Európai Bírósága hangsúlyozta: tulajdonképpen mind az ügyészség, mind a kormány elismerte, hogy bántalmazás történt. A bíróság leszögezte: a magyar hatóságok akkor tudtak volna mentesülni a felelősség alól, ha megfelelő magyarázattal szolgálnak arra, hogy miként keletkeztek a kérelmező sérülései, ilyen magyarázattal azonban nem tudtak előállni. Mindezek alapján az Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította: a kérelmezőt bántalmazták az előállítása alatt, Magyarország tehát megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményében foglalt, embertelen és megalázó bánásmód tilalmát. A Bíróság 10 500 euró jóvátételt és 3 750 euró perköltséget ítélt meg a kérelmezőnek.
 
A döntés teljes szövege (angol nyelven) itt olvasható: http://helsinki.hu/dokumentum/ECtHR_Gubacsi_v_Hungary.pdf.
Már az alkoholistákat és a dohányosokat is Ozempic-kel gyógyítanák, de miért van a szernek annyi mellékes jó hatása?

Már az alkoholistákat és a dohányosokat is Ozempic-kel gyógyítanák, de miért van a szernek annyi mellékes jó hatása?

Sokat köszönhet az Ozempic és a Wegovy Hollywoodnak, ott derült ki, hogy radikálisan le lehet fogyni a szemaglutid alapú gyógyszerekkel – de a függőségekre gyakorolt jótékony hatása is a sztárok által bukott ki. Rengeteg kutatás indult, hogy kiderüljön, miért válnak be számos betegség ellen a cukorbetegségre kifejlesztett gyógyszerek.