Kormányzati hátsó szándék látszik a gazdaságra káros, silány elővásárlási szabálynál
A külföldi tőkebefektetések engedélyezési rendszere Magyarországon indokolatlanul szigorú, a kormány minden ügylet minden részletére rá akar látni.
A Fővárosi Bíróság (FB) büntetőkollégiuma 242 elsőfokú perben jár el az összesen kiemelt 888 büntetőügyből, s ennek teljesítéséhez gyors segítséget kér - mondta el a Magyar Nemzet pénteki számában Szemán Felicitász, az FB elnökhelyettese.
Szeptembertől nagy gondot okozhat akár a tárgyalótermek kijelölése is. Ezért levelet írt az FB az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnak (OIT) és kérte, hogy vidékről csoportosítsanak át kilenc büntetőügyi és három gazdasági bírót, valamint biztosítsanak - akár béreljenek - nekik irodaházat. Az FB saját hatáskörben bírókat csoportosít át a kerületi bíróságoktól - közölte a Magyar Nemzettel Szemán Felicitász.
A lapnak az OIT szóvivője, Szűcs Péter azt mondta, a levelet még nem kapták meg. Ugyanakkor emlékeztetett arra - olvasható a Magyar Nemzetben -, hogy "a tanács a szóban forgó törvények végrehajtásáról határozatot hozott. Eszerint a legtöbb bíróságon nem biztosítottak a feltételek, a kiadási többlet fedezetére idén 340 millió, jövőre pedig 1,6 milliárd forintot kérnek a központi költségvetésből". A lap felidézi, hogy július 13-tól hatályos az a törvény, amely a kiemelt ügyek gyorsítását teszi lehetővé.
A külföldi tőkebefektetések engedélyezési rendszere Magyarországon indokolatlanul szigorú, a kormány minden ügylet minden részletére rá akar látni.
Kényes téma lett a kormány számára, hogy mennyit költenek adófizetői pénzekből a védett személyek hivatalos külföldi útjaira. A jövőben öt évig rejtve maradhat az is, hogy mennyit költöttek Sulyok Tamás államfő vagy a legfőbb ügyész látogatásaira.
4,6 százalékra gyorsult az infláció. Legnagyobb mértékben a háztartási energia, azon belül a vezetékes gáz drágult.
Alsó hangon hatmillió forintot viselt magán.
Új eszközöket kaphat a rendőrség a rendzavarók távoltartására.
Különösebb hírverés nélkül alakítja át drasztikusan a kártyakínálatát több magyarországi bank.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.