Szallerbeck Zsolt elmondta, hogy csaknem 50 százalékos részvétel mellett a volt polgármesterre 272-en szavaztak. A négy jelölt közül a második helyezett Mészáros Tamásné (független) 216 szavazatot kapott.
A hattagú új képviselő-testületet 23 jelöltből választották meg. A településen csaknem 1300-an voltak jogosultak a szavazásra.
Tárkányban június 2-án oszlatta fel magát az önkormányzat, mert hét hónap alatt sem tudtak alpolgármestert választani, illetve nem volt együttműködés a testületben.