szerző:
hvg.hu

Kétmilliárdos szerződést kötött Jáksó Lászlóval a közszolgálat egy napi sorozatra - mondta a műsorvezető a csütörtökön megjelenő Heti Válasznak. Nem tagadja, hogy jó cimboraságban van Orbán Viktor személyes tanácsadójával, Habony Árpáddal, ám állítja, ennek a megbízáshoz semmi köze.

"Nem sért, ha az általam készítendő sorozatot, a Marslakókat összevetik a Szomszédokkal, már csak azért sem, mert rendezője, Horváth Ádám volt az osztályfőnököm a főiskolán" - mondja a csütörtöki Heti Válaszban Jáksó László. A la kérdésére, hogy nem a hatalomnak fog-e propagandafilmet gyártani a kétmilliárdból, Jáksó leszögezi: "amikor a Danubius Rádió korábbi frekvenciáját a Class FM kapta meg, és odaszerződtem, akkor is hívogatott egy sor ismerősöm, hogy ezek majd így meg úgy fel akarnak használni, politikai rádió lesz. Azóta sem fogalmazott meg senki politikai igényeket, maradt minden a régiben: ugyanúgy szórakoztató kereskedelmi rádió hallható a frekvencián, csak éppen magyar tulajdonba került".

"Lehet, hogy mondatonként fogják szétszedni a Marslakókat, és mindenki belelátja majd, amit a mániája diktál, teszek rá" - mondta a tévés. Szerinte egyesek szemében úgyis fidesznyik lesz, a Magyar Hírlapban meg a múlt héten született meg a vezércikk, amelyben a szerző leírja, hogy ő régóta van a jobboldalon, erre ez a balos Jáksó kapja a pénzt.

"Olyan gondolat ez, amelyet az ember legfeljebb egy szoba mélyén mond el a négy falnak, titokban, nem? Hogy a politikai hovatartozásáért járna neki? Ha holnap mégis kap valami megbízást, ugyanígy le fogja írni, hogy nem a tehetsége miatt, hanem politikai kötődéséért kapta?" - kérdez vissza Jáksó.

"Micsoda önleleplező logika ez, amely úgy tekint az állami megrendelésre, mint magától értetődő jutalmazásra, lopásra, s csak azzal van baja, hogy nem ő kapja? Bocsánat, ugye értjük, hogy nem tanácsadói szerződést kötöttek velem kétmilliárdért, nem bújtam el, nem offshore cégbe folyik a pénz, hanem a rettentő megtévesztő és fifikás, Magyarországon bejegyzett Marslakók Kft.-be, mely az én nevemen van?" - kérdezi Jáksó.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Megtámadták az Erdogan pártját több településen legyőző párt vezetőjét egy temetésen

Megtámadták az Erdogan pártját több településen legyőző párt vezetőjét egy temetésen

Ijesztő fotók érkeztek a reggeli nagydorogi balesetről

Ijesztő fotók érkeztek a reggeli nagydorogi balesetről

Halálos motorbaleset történt Vértesacsán

Halálos motorbaleset történt Vértesacsán

Miért mindig ugyanazt a márkát vásároljuk?

Miért mindig ugyanazt a márkát vásároljuk?

Elnökválasztás Ukrajnában és Észak-Macedóniában

Elnökválasztás Ukrajnában és Észak-Macedóniában

"Et resurrexit tertia die": Orbán Viktor latinul üzent húsvétra a közösségi oldalán

"Et resurrexit tertia die": Orbán Viktor latinul üzent húsvétra a közösségi oldalán