Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Tizenöt éves korától folyamatosan összetűzésbe került a törvénnyel Dragan Bajics, akit a rendőrség a csepeli rablógyilkosságok elkövetésével gyanúsít. Az MTI Hírcentrum a férfi szüleivel készített interjújából kiderül az is: már fiatal korában lopott és hamisított, majd csatlakozott a szerb szabadcsapatokhoz.
Dragan Bajics volt már szerb, görög és magyar börtönben is. Otthonról 17 évesen szökött meg, szüleinek azt mondta, Boszniába megy harcolni - mondta az MTI Hírcentrumnak adott interjújában Saveta Bajics, Dragan Bajics anyja. Mint mondta, fiuk 2007 szilveszterén szökött meg a nagybecskereki börtönből, azóta nem hallottak róla, úgy vélték, valaki megölhette.
A férfi apja, Mirko Bajics úgy nyilatkozott, mindent elkövettek, hogy jó útra térítsék őt. "Nem tudom elhinni, hogy képes volt arra, amivel gyanúsítják. Sosem viselkedett erőszakosan (...). De aki ilyenre képes, legyen akár a fiam, életfogytiglanit érdemel" - fogalmazott. Anyja azt mondta, nem tudna találkozni újra fiával, és felfoghatatlan, amit tett. "Holnap emberek közé kell mennem. Nem tudom. Szégyellek kimenni az utcára."
A Blic című belgrádi lap szerdai közlése szerint a 38 éves Dragan Bajicsot Szerbiában már többször elítélték közokirat-hamisítás, autólopás, rablás és egyéb bűncselekmények miatt. Bajicsot azzal gyanúsítják, hogy egy magyarországi házaspárral együttműködve a Csepel-szigeten kirabolt, majd élve eltemetett több embert.
A rendőrök augusztus 11-én Csepelen, egy erdős területen négy, feltehetően emberölés áldozatává vált ember holttestét hantolták ki. A testek azonosítására, koruk, nemük, haláluk pontos körülményeinek és okának megállapítására igazságügyi orvos szakértőt vontak be az eljárásba. Ez a vizsgálat még tart. Az interjút a Duna Televízió 18 órakor kezdődő híradója részletesen ismerteti.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.