Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Két volt magyar miniszterelnök szövetséget kovácsol Orbán Viktor ellen, és a jobboldali Fidesz, amelynek jelenleg abszolút hatalma van, hónapról hónapra veszít támogatottságából - írta pénteken a Gazeta Wyborcza lengyel napilap.
A Gazeta Wyborcza újságírója, Jacek Pawlicki Új párt küzd Orbánnal című cikkében azt írta, hogy Gyurcsány Ferenc volt kormányfő több párt és ellenzéki mozgalom bevonásával széles koalíciót szeretne létrehozni, amely leválthatná a Fideszt.
Gyurcsány azonban sok magyar számára elfogadhatatlan személyiség, ezért az ellenzéki szövetséget egy kevésbé ellentmondásos politikus, Bajnai Gordon volt miniszterelnök vezetné - áll az írásban.
A lengyel lap cikke szerint a Fidesz hónapról hónapra veszít támogatottságából, de ebből semmit sem profitál a baloldal. Növekszik viszont a kiábrándult és bizonytalan, illetve a választásoktól távol maradni szándékozó szavazók aránya, amely szeptemberben már 52 százalékot ért el.
A Heti Válasz legfrissebb számában azt írta, hogy Gyurcsány Ferenc volt kormányfő olyan szervezet kialakításán dolgozik, amely az olasz Olajfa szövetség mintájára működne. A lap úgy tudja, hogy ezt a szövetséget Bajnai Gordon vezetné. Oszkó Péter az MTI-nek azt mondta, meglepte a hír, ezért felhívta a külföldön tartózkodó Bajnai Gordont. A telefonbeszélgetésen kiderült, olyan "titkos szövetségről" lehet szó, amelyről még Bajnai Gordon sem tud – közölte. Oszkó Péter hozzátette: a volt miniszterelnök marhaságnak nevezte a hetilap cikkében írtakat.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.