„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A fekete és piros környezetvédelmi matricás gépkocsik forgalmának korlátozásán túl nincs lehetősége szigorúbb korlátozásra Tarlós István főpolgármesternek a vonatkozó fővárosi rendelet szerint.
A fővárosi rendeletben a "riasztási fokozathoz kapcsolódó intézkedések" között az áll: "A főpolgármester a riasztási fokozat elrendelése esetén tájékoztatja a lakosságot (...), elrendelheti a gépjárművek Budapest főváros közigazgatási területén való használatának korlátozását, tekintettel azok rendszámtábláján található környezetvédelmi plakett színére: a fekete és piros környezetvédelmi plakettel ellátott járművek közlekedésének tilalmát elrendelheti, illetve kezdeményezheti a helyhez kötött légszennyező pontforrások üzemeltetőinek más energiahordozó, üzemmód használatára kötelezését, vagy a kibocsátás csökkentését, vagy az üzemeltetés felfüggesztését.
A főpolgármester nem rendelheti el, de "felkérést adhat ki" a gépkocsivezetőknek; ebben azt kérheti, hogy autójuk "sebességét 20 km/órával csökkentsék". A Fővárosi Közgyűlés tavaly módosította a rendeletét, korábban a főpolgármester a korlátozó intézkedések között arról dönthetett, hogy naponként váltakozva páros, illetve páratlan rendszámú gépkocsikkal lehet csak közlekedni a városban.
A testület 2010 augusztusban határozott a budapesti szmogrendelet módosításáról, amelynek értelmében a szmoghelyzet riasztási fokozatában a környezetvédelmi plakettek színe szerint korlátozzák az autók közlekedését.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.