szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) és a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete azt javasolja az önkormányzatoknak, hogy ne vessék ki az ebadót, mert szerintük a törvény ebben a formájában a felelős állattartókat bünteti.

A két szervezet szerdai közös közleményében emlékeztetnek, hogy január elsejétől az állatvédelmi törvény módosításával lehetővé vált a települések számára az ebrendészeti hozzájárulás, közismert nevén az ebadó kivetése. A törvény szerint az önkormányzatok háromévente kötelesek összeírni a településen fellelhető ebeket, és utánuk a tulajdonosokra adót vethet ki.

Kivételt képeznek a fajtatiszta, törzskönyvezett őshonos magyar fajták, a munkakutyák, a terápiás kutyák, valamint a menhelyekről, sintértelepekről örökbefogadott és ivartalanított kutyák. Az ebadó évente legfeljebb 6000 forint, a veszélyes ebek után pedig évi 20 ezer forint lehet, a bevételt az önkormányzatok kötelesek ebrendészeti telepek fenntartására, állatvédelmi szervezetek támogatására fordítani - írta a két szervezet.

A MÖSZ szerint ez az adófajta nem hoz semmilyen pluszbevételt a településeknek, sőt többletkiadást jelent, hiszen az ebek összeírásához olyan embert kell alkalmazni, aki ismeri a kutyafajtákat és el tudja dönteni, melyik tartozik a veszélyes kategóriába. Az önkormányzati szövetség úgy véli, többletfeladatot jelent az új szabályozás az adóirodáknak is, és kérdéses, miként követhető, hogy a befolyt bevételt valóban a megfelelő célra költötték.

A MÖSZ és a MEOE figyelmeztetett arra, hogy decembertől megfigyelhető a gazdátlan ebek számának növekedése, számos menhely pedig januárban már nem tudott kutyát befogadni. Azzal pedig, hogy az örökbefogadott kutyáknál az új törvény nem ír elő sem mikrocsip-alkalmazást, sem ivartalanítási kötelezettséget, "kivédhetetlenné teszi a visszaéléseket és nem képes megakadályozni a nem kívánt szaporulat újratermelődését" - hívta fel a figyelmet a két szervezet.

Az ebadó bevezetésével éppen a felelős állattartókat bünteti az új törvény - fogalmazott a két szervezet.

A MÖSZ és a MEOE álláspontja szerint olyan programot kell kidolgozni, amely öt éven belül biztosítja, hogy minden kutya mikrocsippel legyen ellátva, és támogatni kell a tenyésztésre nem szánt ebek ivartalanítását.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!