Varju László közölte: az MSZP-ből tavaly kivált tíz képviselő októberben jelentette be, hogy frakciót kívánnak alakítani. Azt mondta: a házbizottságtól visszaigazolást kaptak arra, hogy erre hat hónap elteltével sor kerül. Kijelentette: ha a Fidesz bármilyen ok miatt úgy dönt, hogy ezt "visszamenőleges jogalkotással megakadályozza," akkor számolnia kell az ügy nemzetközi vonatkozásaival is. Közölte azt is: a DK a demokratikus oldal minden erejét segítségül hívja az ügyben. Az MSZP-ből kivált tíz politikus jelenleg független országgyűlési képviselőként végzi munkáját a parlamentben. Egy kormányzati háttérbeszélgetésen elhangzott, hogy az új országgyűlési törvény tervezete szerint képviselőcsoport alakítására a megelőző országgyűlési képviselőválasztáson országos pártlistát állító és mandátumot szerző, ugyanazon párthoz vagy annak jogutódjához tartozó képviselők jogosultak. A Demokratikus Koalíció tagjainak frakcióalakítási moratóriuma áprilisban járna le, de az új országgyűlési törvénynek a képviselőcsoportok létrehozására vonatkozó passzusa a tervek szerint még ezt megelőzően hatályba lép. A parlamentről szóló új jogszabály javaslatát várhatóan még szerda este beterjeszti a kormányoldal a Ház elé, ennek értelmében pedig Gyurcsány Ferenc és képviselőtársai nem alakíthatnák meg képviselőcsoportjukat.
Gyurcsányék Európához fordulnak a frakciójuk miatt
A Demokratikus Koalíció (DK) nemzetközi szervezetekhez fordul segítségért, ha nem alakíthat frakciót - mondta Varju László pártigazgató arra a hírre reagálva, hogy az Országgyűlésről szóló új törvény tervezete nem tenné lehetővé a Gyurcsány Ferenc vezette pártnak a frakcióalakítást.
Levélben kért bocsánatot Magyar Pétertől a férfi, aki borral öntötte le Szekszárdon
Magyar Péter és Nagy Ervin úgy érzik, a Tisza Ricsi nevű furgonjának a Közlekedési Múzeumban a helye
Nógrádi László: Megfigyelt voltam, nem pedig megfigyelő
A volt KDNP-alelnök levéltári iratokkal bizonyítja, hogy nem volt besúgó az államszocializmus alatt, éppen ellenkezőleg.