Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A Jobbik szerint egy közös ellenzéki köztársaságielnök-jelölt állítása teljesen kizárt, és a Jobbik az MSZP által javasolt Sólyom László jelölését sem támogatja - mondta Dúró Dóra keddi sajtótájékoztatóján.
A Jobbik szóvivője hangsúlyozta: pártja továbbra is kitart az új államfő közvetlen megválasztásának javaslata mellett. Emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor 2005-ben szimpátiaszavazást hirdetett az akkori államfőjelölt személyéről. Dúró Dóra szerint a Fidesznek most is támogatnia kellene, hogy az emberek véleményét is megkérdezzék, nem szabadna "megfutamodniuk kormányon az emberek véleményétől".
A szóvivő megerősítette, hogy a Jobbik konkrét személyekről és esetleges saját jelöltjéről a szerdai elnökségi és frakcióülésén tárgyal.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.