A BM a közmunkásoknak csak a biciklis közlekedését támogatja

Elvették a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóságnál foglalkoztatott 63 közmunkástól az utazási hozzájárulást, az indoklás szerint azért, mert a Belügyminisztériumnak nincs rá pénze - írja a Klubrádió. A tárca közölte, a kerékpáros munkába járást továbbra is támogatják.

  • hvg.hu hvg.hu
A BM a közmunkásoknak csak a biciklis közlekedését támogatja

Ötezer forintos utazási hozzájárulást állapítottak meg a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóságnál február óta dolgozó 63 közfoglalkoztatottnak, Jánosa Ferenc, az egyik brigádvezető azonban csütörtökön a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában elmondta, körülbelül másfél hete kiment hozzájuk egy hivatali ember, aki egy lapot íratott velük alá, melyen tartalmilag az állt, a Vízügyi igazgatóság és a Belügyminisztérium utasítása alapján a szerződés 4. pontja törlésre kerül. Ez a pont tartalmazta az utazási hozzájárulást.

A Belügyminisztérium ezzel kapcsolatban közölte, a Start-munka program megvalósításához előirányzott 132 182 500 000 forint, vagyis a közfoglalkoztatás büdzséje nem apad, a törvény szerint pedig a közfoglalkoztattok kerékpárral történő munkába járását továbbra is táémogatják, legfeljebb havi ezer forinttal.

A Klubrádió azon kérdésére, hogy akkor a közmunkások február és március hónapra miért kaphattak ötezer forintos utazási támogatást, a Belügyminisztérium azt válaszolta, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója vizsgálatot rendelt el.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.