Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Nyár végére rajzolódhatnak ki a hit- és erkölcstanórák végrehajtási szabályai - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint a szabályok minden Magyarországon tanuló általános iskolásra vonatkoznának, a tanárok és tanítók pedig hatvanórás továbbképzés után oktathatnának ezen a területen.
Egyeztetés kezdődött az egyházak és a kormányzat között az iskolai hit- és erkölcstanórák bevezetésével kapcsolatban; a végrehajtási szabályok nyár végére készülnek el - írta szombati számában a Magyar Nemzet. A lapnak Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár azt mondta: az új tantárgyak 2013-as indítása nemcsak az állami iskolák diákjaira, hanem minden Magyarországon tanuló általános iskolásra vonatkozik, fenntartótól függetlenül.
Papp Kornél, a Magyarországi Református Egyház zsinati oktatásügyi irodájának vezetője a lapnak azt mondta: az első tárgyalás szerdán volt, amikor számba vették, hogy az intézkedés milyen gyakorlati kérdéseket vet fel, és hogy milyen lépéseket kell tenni a személyi és a tárgyi feltételek megteremtéséhez.
A lap úgy tudja, hogy az erkölcstanórákat az iskolák tanítói, tanárai fogják tartani várhatóan hatvanórás továbbképzés után. A hittan esetében a tanórák megszervezésétől és megtartásától kezdve a hitoktató alkalmazásán és ellenőrzésén át a tananyag meghatározásáig minden az egyházi jogi személy feladata lesz.
Az új tantárgyakból hetente egy foglalkozáson kell részt venni, amelyen várhatóan speciális számonkérés lesz. A tervek szerint nem lesz központilag meghatározott tananyag sem.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.