Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Négyszázhatvan törvény és törvényi rendelkezés hatályon kívül helyezésére tett javaslatot a jogrendszer túlszabályozottságának megszüntetése érdekében Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter.
A parlamentnek pénteken benyújtott - az Országgyűlés honlapján olvasható - előterjesztés több ütemben törölné a jogrendszer részét képező, de érdemi joghatás nélküli jogszabályokat. Van, amely még idén hatályát vesztené, mások a következő években, de van olyan is, amelyet csak 2020. január 1-jével érvénytelenítene a kabinet.
Az indoklás szerint a kormány - a Magyary Zoltán közigatás-fejlesztési program részeként - olyan törvények deregulációját kezdeményezi, amelyek hatályon kívül helyezése nem okoz jogbizonytalanságot. A 41 oldalas, túlnyomórészt az eltörölni szándékozott jogszabályok felsorolásából álló kormányjavaslat alapján a törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezése nem érinti az azok alapján keletkezett, megszüntetett vagy módosított jogviszonyokat, jogokat és kötelezettségeket.
A változtatással érvényét veszti többi között az a formailag még hatályos 1927-es jogszabály, amely március 15-e nemzeti ünnepé nyilvánításáról rendelkezett, a régi önkormányzati törvény vagy éppen a felváltani szándékozott büntetőkódex számos módosítása, valamint több mint 250, a gazdasági rendet szabályozó törvény, illetőleg törvénymódosítás is.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.