A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az emberi erőforrások új minisztere azt kérte Orbán Viktor kormányfőtől, csökkentse a tárcájához tartozó államtitkárságok számát, a miniszterelnök viszont éppen ellenkezőleg döntött, és megnövelte.
"Azt kértem miniszterelnök úrtól, inkább csökkentsük az államtitkárságok számát, de erre ő válaszként növelte, éppen annyival, amennyivel kértem, hogy csökkentse, tehát kettő államtitkárság érkezett a minisztériumba, a társadalmi felzárkózás ügye, valamint az egyházak, a nemzetiségek és a civilügyek" - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a tárca épületében tartott szerdai miniszteri értekezleten, amelyen Orbán Viktor kormányfő is részt vett.
A tárcavezető tájékoztatása szerint a minisztériumban jelenleg 817-en dolgoznak, amelyhez az átszervezés után még 120-an csatlakoznak a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumból (KIM), ahová korábban az említett két államtitkárság tartozott. "Azt, hogy a 817-ből hányan hisznek abban, hogy jobb együtt, mint külön, ezt a kérdést most nem merném feltenni, de egy év múlva ha felteszem, szeretném azt az érzést átélni, hogy többen gondolják azt, mint most" - fogalmazott.
Beszélt arról is, abban bízik, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) - útmutató vállalkozásként - erőközpont lesz a kormányzaton belül a nemzetgazdasági és a közigazgatási tárca mellett. Az új tárcavezető az értekezletet megnyitó köszöntőjében azt mondta, korábbi munkahelyéről, a KIM-ből nézve - ahol társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár volt, a területet ugyanakkor Emmi-vezetőként is felügyeli majd - komoly munka és komoly teljesítmény rajzolódott ki az erőforrás-minisztériumban.
Véleménye szerint az Emmi munkájának folytatásban a kérdés az, hogy "mindenki magányos farkasként" küzd a több pénzért, a jobb szabályozásért és érdekérvényesítésért, vagy "megpróbálunk úgy gondolni saját magunkra és úgy is működni, hogy egy nagyobb egység részei vagyunk".
A tárca átkeresztelésének - Nemzeti Erőforrás Minisztériumról Emberi Erőforrások Minisztériumává - Balog Zoltán szerint az az üzenete, hogy mi az, ami köré szervezik a munkát, ez pedig nem más, mint az emberi erőforrás, amelynek jó állapota nélkül nem lehet sikeres egy ország. Megjegyezte egyébként, hogy az átnevezés nem járhat plusz költséggel, ugyanis például csak a régi levélpapírok, névjegyek elfogyása cserélhetik azokat újra.
Balog Zoltán beszéde után a miniszteri értekezlet - immár zárt ülés keretében - Orbán Viktor felszólalásával és az Emmi államtitkárainak értékelőjével folytatódott.
A kormány a pénteki Magyar Közlönyben tette közzé a miniszterek feladat- és hatásköréről szóló rendelet módosítását, amely alapján öt feladat, a társadalmi felzárkózás, a társadalmi és civil kapcsolatok fejlesztése, az egyházakkal való kapcsolattartás koordinációja, a nemzetiségpolitika és a romák társadalmi integrációja átkerült a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium vezetőjétől, Navracsics Tibortól az Emberi Erőforrások Minisztériumának irányítójához, Balog Zoltánhoz.
Így a KIM-től az Emmihez kerül az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárság, amelyet Szászfalvi László helyett Hölvényi György irányít majd, valamint a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárság, amelyet Balog Zoltán vezetett a KIM-ben is, és a jövőben miniszteri vezetéssel lesz az erőforrás-minisztérium része.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.