Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az ország adottságai miatt Budapest szerepe súlyos következmények nélkül nem degradálható, és az is degradálás, ha a főváros 23 részre esik szét – mondta Tarlós István a Népszavának. A kérdésre, hogy ismeri-e Simicska Lajost, azt felelte: ismeri, találkozott is vele pár hónapja, "a nagypolitikáról, az időjárásról és a család intézményéről" váltottak szót.
Az ország adottságai miatt Budapest szerepe súlyos következmények nélkül nem degradálható, és az is degradálás, ha a főváros 23 részre esik szét – mondta Tarlós István a Népszavának.
A lap keddi számában megjelent interjúban a főpolgármester kijelentette: aligha vállalná újra a tisztséget, ha nem közvetlen választással töltenék be a posztot. "A budapestieknek 1994-ben megadták a közvetlen főpolgármester-választás lehetőségét, ezt 20 év után nagyon rossz üzenet lenne visszavenni... Ha ezek után olyan vezetője lenne egy mintegy kétmilliós városnak, akit 18-20 ember választott, az illető legitimitása majdnem nulla lenne" – mondta.
Tarlós hangsúlyozta, hogy a kormány és a miniszterelnök végül még soha nem hagyta cserben. Viszont másképp képzelik el a közigazgatás új rendszerét, amit ő a sajátos parlamenti viszonyokkal magyaráz. "Én a centralizáltabb működés híve vagyok" – jelentette ki. Szerinte ez az érdeke a Fidesznek is, mert a választók többsége nem a kerületi ügyek, hanem annak alapján dönt, hogy milyen a tömegközlekedés, a közbiztonság és a közszolgáltatás.
Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a vízművek új vezérigazgatója június 30-tól valószínűleg Haranghy Csaba (aki 2002 és 2008 között már betöltötte ezt a posztot) lesz. Cáfolta, hogy ez ügyben bárki nyomást gyakorolt volna rá, és hogy Simicska Lajos összeveszett volna vele a vízművek vezérigazgatójának kinevezésén.
A kérdésre, hogy ismeri-e Simicska Lajost, azt felelte: "Ismerem. Találkoztam, beszéltem vele, talán 3-4 hónappal ezelőtt is. Biztos nem fogják elhinni, de a nagypolitikáról, az időjárásról és a család intézményéről váltottunk szót, semmi egyébről."
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.