Hétfőn már felhők és zivatarok is lesznek

Vasárnap sok lesz a napsütés, csak gomolyfelhők jelennek meg, de ezekből csapadék nem várható. Késő délutántól északnyugat felől megnövekszik a fátyolfelhőzet, ami fokozatosan meg is vastagszik, az éjszaka második felében pedig északnyugaton elszórtan zápor, zivatar is kialakul.

  • MTI
Hétfőn már felhők és zivatarok is lesznek

Hétfőn többnyire erősen felhős lesz az ég, délen, délkeleten lehetnek hosszabb ideig tartó felszakadozások, de északnyugaton, északon sokáig borult maradhat az ég. Határozott felhőzetcsökkenés csak délutántól várható. Többfelé alakul ki eső, zápor, délen, délkeleten néhol zivatar is előfordulhat.

Vasárnap a Tiszántúlon gyenge vagy mérsékelt északkeleti szél várható, másutt időnként megélénkülő déli szél lesz a jellemző. Hétfőn mindenütt északira, északnyugatira fordul a szél, és többször meg is erősödik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15, 20 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn többnyire 23, 28 fok között, északon, északnyugaton 20 fok közelében valószínű.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.