szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) szerint az új büntető törvénykönyv (Btk.) büntethetőségi korhatárra vonatkozó része teljes összhangban van az ENSZ gyermekjogi egyezményével, ezért alaptalan az UNICEF magyar bizottságának tiltakozása.

Az egyezmény nem határoz meg konkrét büntethetőségi korhatárt, azt az egyes államok maguk határozhatják meg - áll a tárca keddi közleményében.    

Az UNICEF magyar bizottsága kedden azt közölte, hogy a parlamentben hétfőn elfogadott új Btk. büntethetőségi korhatárra vonatkozó rendelkezése több ponton ellentétes az ENSZ gyermekjogi egyezményében foglaltakkal, így a gyermek mindenek felett álló érdekével, a gyermekközpontú igazságszolgáltatás követelményével és a bírói eljárás minden lehetséges esetben való mellőzésének előírásával.

A KIM felhívta a figyelmet arra, hogy a büntethetőség alsó korhatára általános szabály szerint nem változik, a 14. életév marad. A szabályozás azonban kivételesen súlyos bűncselekmény elkövetése esetén, rendkívül korlátozottan megengedi a büntethetőségi korhatár 14 évről 12 évre csökkentését.

Ilyen kivételesen súlyos eset a kiskorúak, gyermekek által elkövetett emberölés, halált okozó testi sértés, és a parlamenti vita eredményeképpen a rablás, kifosztás is ebbe a sorba került. Ez esetekben is csak akkor, ha az elkövető a szükséges belátási képességgel rendelkezik - írták.

A tárca szerint több európai országban van a magyarnál alacsonyabb büntethetőségi korhatár, ezekre az új Btk. kodifikálása során "messzemenően figyelemmel volt a törvényalkotó". "A magyar büntethetőségi korhatár megállapítása tehát - ellentétben az UNICEF magyar bizottsága által állítottakkal - egyáltalán nem számít kirívónak és a gyermekjogi egyezményben foglaltakkal ellentétesnek" - írták.

Rámutattak, az új Btk. alapján azzal szemben, aki a bűncselekmény elkövetésekor a tizennegyedik életévét nem töltötte be, csak intézkedés alkalmazható, szabadságvesztés vagy egyéb büntetés kiszabására tehát nem lesz lehetőség, kizárólag intézkedésre.

A KIM kitért arra, hogy az új szabályozásnak köszönhetően a gyermekek büntetőjogi védelme sokkal erősebb lesz: egyebek mellett külön tényállás lesz a gyermekprostitúció kihasználása, a gyermekek elleni bűncselekmények elkövetőit el lehet tiltani minden olyan foglalkozástól, továbbá tevékenységtől, amelyek gyermekek, fiatalok felügyeletével, gondozásával, nevelésével függ össze. A kiskorú érzelmi fejlődésének veszélyeztetése is bűncselekmény lesz.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Demeter Szilárd már az Origo-cikk előtt nácizott egyet

Demeter Szilárd már az Origo-cikk előtt nácizott egyet

Ian McKellen a Meseország mindenkiéről: „Bárcsak olvashattam volna ezt a könyvet gyerekként”

Ian McKellen a Meseország mindenkiéről: „Bárcsak olvashattam volna ezt a könyvet gyerekként”

Egy kis őssejttapasz, némi biotinta, és máris kész a minivese

Egy kis őssejttapasz, némi biotinta, és máris kész a minivese