A maffiafőnök vagy a halálosztó vallott Portikra?

A rendőrségi források szerint nem zárható ki, hogy egy volt üzlettársa segíthette információkkal a nyomozókat azokban a kilencvenes években történt, a hosszú ideje döglött ügyeknek számító bűnesetekben, amelyek miatt a hétvégén az olajozásból meggazdagodott Portik Tamást letartóztatták. A conti-caros Radnai László ügyvédje tagadja, hogy alkut kötöttek volna a hatóságokkal, ám a hvg.hu úgy tudja, a Portik-ügy kirobbanása előtt kihallgatták a börtönbüntetését töltő egykori maffiózót, akinek "karrierje" több szálon is szorosan kötődik az energolos Portikhoz. Az egykori üzlettársak viszonya az anyagiak miatt romolhatott meg, emiatt beszélhetett Radnai László.

  • Csikász Brigitta Csikász Brigitta
A maffiafőnök vagy a halálosztó vallott Portikra?

Felbolygatta az alvilágot az éjszaka császáraként emlegetett V. László, majd Portik Tamás elfogása. Az éjszakai élet átrendeződéséről szóló híresztelések mellett a kilencvenes évek alvilági ügyeit jól ismerő nyomozók azt találgatják, kinek a vallomása miatt vették elő a rendőrök négy halálos áldozatot követelő 1998-as Aranykéz utcai robbantás, valamint Prisztás József 1996-os kivégzésének ügyét, amelyekben már nem nagyon reméltek megoldást. Forrásaink szerint nem zárható ki, hogy Portik egykori üzlettársa, Radnai László szolgálhatott új információkkal, míg más forrásaink a Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolásával vádolt Jozef Rohácra tippelnek.

Portikot és négy társát - köztük az ügyben infomációink szerint fontos szerepet játszó K. Tibort - szombaton fogta el a Terrorelhárítási Központ, majd vasárnap a Pesti Központi Kerületi Bíróság előzetes letartóztatásba helyezte őket.

Presztízstől Prisztásig

Radnai László a kecskeméti maffiaperben rá kiszabott 12 éves fegyházbüntetését tölti. A bíróság szerint Radnaiék meg akarták öletni a Balaton északi partjának éjszakai életében meghatározó vállalkozót, Túri Tibort, hogy érdekeltségeire rátegyék a kezüket. Ehhez Szerbiából hozatták be a fegyvereket. Az akció ezen a ponton bukott meg; a fegyverszállítókon 2004 augusztusában egy kecskeméti benzinkúton ütöttek rajta, majd a többieket is elfogták. Radnai László és társai csoportját nyilvánította először a bíróság Magyarországon bűnszervezetnek.

Portik Tamás rendőrkézen
MTI/Terrorelhárítási Központ

A bűnszervezetet Radnai irányította; a legfontosabb döntéseket ő, valamint Mészáros Péter, Csüllög Zsigmond, Ferencsik Attila és Molnár Miklós Richárd hozták meg. A vádirat szerint legális és illegális tevékenységet folytattak, amibe beletartozott a kábítószer-kereskedelem, a prostitúció ellenőrzése, védelmi pénzek szedése vendéglátósoktól, taxisoktól, illetve gazdasági bűncselekmények elkövetőitől, mint a HVG akkor beszámolt róla, a többek között a Vertical-Invest Szövetkezetnél elkövetett csalással vádoltaktól.

Radnai László a rendszerváltás előtt, még a hetvenes években, ahhoz a betörésből élő körhöz tartozott, akiket a Presztízs-ügyként elhíresült nyomozás során buktattak meg. A magyar szervezett bűnözés kialakulásában kulcsszerepet játszó bűncselekmény-sorozat felderítésén Pintér Sándor belügyminiszter vizsgálóként dolgozott.

Az olajozás machinátorai

Radnai innen nőtte ki magát cégei, a luxusautókkal kereskedő Conti-car és az olajozással foglalkozó Energol Rt. révén - az utóbbinak Portik egyik vezetője volt. A két cég folyamatos üzleti kapcsolatban állt, ugyanahhoz az alvilági körhöz tartoztak, és az olajszőkítésből gyorsan milliárdokra tettek szert a kilencvenes évek elején. Ebből a pénzből karolták fel és segítették az éjszaka császáraként emlegetett, számos budapesti diszkót, bárt tulajdonló V. Lászlónak az indulását, akit június elején fogtak el és gyanúsítottak meg korrupciós ügyekkel - több rendőrségi vezetővel együtt. A Központi Nyomozó Főügyészség szerint a rendőrök biztosították azt, hogy a szórakozóhelyeken ne legyenek razziák, a konkurenseket viszont folyamatos ellenőrzésekkel lehetetlenítették el, illetve ők garantálták azt is, hogy V. Lászlóék az érdekeltségekhez kapcsolódó eljárásokról képben legyenek, információkkal rendelkezzenek.

A "Radnai-csapat" dolgai egy másik ügyben is napvilágra kerültek. A bűnszervezetben elkövetett emberölési kísérlet és más, többek között zsarolás, csalás, lányok futtatása, lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés miatt elítélt „fekete sereg” vezetőjével, a ma is szökésben lévő Magyar Róberttel és társaival kapcsolatban az ügyészség a büntetőeljárás során külön kitért arra, hogy a csapat összeütközésbe került Radnai László alvezéreivel, amire a válasz Magyar Róberték központjának, a Colosseum diszkónak a megtámadása volt.

Az anyagiak miatt azonban a Radnai fémjelezte csoporton belül is kiéleződtek az ellentétek. A hvg.hu-nak a conti-caros, energolos csoport ügyeit közelről ismerő források a rossz viszony kialakulását a korábbi üzlettársak között annak tulajdonították, hogy a maffiaperben letartóztatottak pénzét Portik Tamás kezelte, s szerintük eközben a férfi lenyúlta a részüket. Ez vezetett odáig, hogy Drobilich Gábor és Portik Tamás 2007-ben a hatmilliárd forint forint értékű olajszőkítés (rossz minőségű termék forgalomba hozatala) miatt indult Energol-ügy tárgyalásán, a bírósági folyosón egymásnak esett. Az eset után az üzleti vita egy budapesti étterem szétverésével folytatódott, egy évvel később pedig megzsarolták az A1-es fitnesztermek volt tulajdonosát, mert nem kapták vissza befektetett pénzüket.

A szervezettel kapcsolatban felmerült a rendőrökkel való összefonódás gyanúja is, mégpedig részben amiatt, hogy a Conti-Car által a kilencvenes években felajánlott Ladákat a rendőrség elfogadta. 2006-ban pedig a HVG azt közölte, hogy az első Orbán-kormány idején a többek között Radnai László érdekeltségébe tartozó H-Build 2000 Rt. megnyert egy kilencvenmillió forintos állami támogatást. Miután kiderült, hogy az összeg törvénytelenül lett kifizetve, a gazdasági minisztérium felmondta a szerződést a részvénytársasággal, és megpróbálták a pénzt visszaszerezni, ám a céggel szemben időközben felszámolási eljárás indult.

A kecskeméti maffiaper egyik tárgyalása 2007-ben
Fazekas István

A H-Build-nek egy időben kisebbségi tulajdonosa volt Kenedi Tibor, akit információink szerint, Portik Tamással együtt fogtak el július 14-én a gyaníthatóan a szlovákiai alvilág által elkövetett Aranykéz utcai robbantással, valamint Prisztás József meggyilkolásával összefüggésben. Kenedi egyébként Portik Tamás egyik érdekeltségét, a Művészinas Szolgáltató Kft-t vezette 2002-ig.

Hogyan kerülhetett újra képbe Radnai?

Portik Tamás feldobójának egyes rendőrségi forrásaink a Fenyő-gyilkosság miatt előzetes letartóztatásban lévő Jozef Rohácot tartják, ám a férfinak valószínűleg nem tudnak a magyar hatóságok olyan alkut ajánlani, ami megoldaná a nyelvét. Egyébként is, mint azt ügyvédje, Fülöp Tamás a Blikknek elmondta, ahhoz, hogy az Aranykéz utcával kapcsolatban meghallgassák védencét, a hivatalos eljárás szerint újra meg kell kérni a kiadatást Szlovákiától, mivel az jelenleg csak a Fenyő-ügyre vonatkozik.

A Magyar Nemzet keddi számában már arról számolt be, hogy újabb elfogatóparancsot adtak ki nemrég a Fenyő-gyilkosság miatt jelenleg Magyarországon előzetes letartóztatásban levő Rohác ellen, ami előfeltétele annak, hogy a rendőrség meggyanúsíthassa a négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantással is. A napilap szerint a vasárnap letartóztatott Portik Tamás és négy társa, valamint Jozsef Rohác ellen azonos ügyiratszám alatt folytatnak eljárást a hatóságok. Ügyvédje áprilisban még azt mondta a hvg.hu-nak, Rohác csupán egyetlenegy mondatot hajlandó mondani a nyomozóknak: semmi köze a Fenyő-gyilkossághoz, egyébként nem hajlandó együttműködni a nyomozókkal.

Jozef Rohác rendőrségi körözési fotói
hvg.hu

Rendőrségi forrásaink szerint sokkal valószínűbb, hogy Radnai László beszélt az Aranykéz utcai merényletről és Prisztás József megöléséről a Nemzeti Nyomozó Irodának. Úgy tudjuk, a férfit két-három héttel ezelőtt a Kozma utcai büntetés-végrehajtási intézetből vitték át az NNI-be. Jogi képviselőjének, Jován Lászlónak ugyanakkor nincs tudomása arról, hogy ügyfelét, akinek egészségi állapota megromlott az utóbbi időben, az NNI-ben meghallgatták volna Portik Tamás ügyeivel kapcsolatban. Viszont, ha az ügyfél nem igényli, akkor az ügyvédnek nem kell feltétlenül jelen lennie egy ilyen meghallgatáson. 

Kérdésünkre, hogy ez az eset fennáll-e, Jován a hvg.hu-nak ismételten csak annyit mondott, nem tud arról, hogy az NNI-sek kikérdezték volna Radnai Lászlót. Az ügyvéd ugyanakkor hangsúlyozta, hogy „vádalkut az ügyészség jogerős ítélettel lezárt ügyre nem köthet”. Ha a két fél között mégis létrejött valamilyen hivatalos alku és az nem a kecskeméti maffiaperben Radnai ellen felhozott, és jogerősen bizonyítottnak tekinthető vádakra, hanem egy esetleges új eljárás során előbukkanó gyanúsításra vonatkozik, azt a nyilvánosság nem ismerheti meg, mert a jelenlegi törvényi szabályozás szerint államtitoknak minősül.

Ugyanakkor a hvg.hu-nak Radnai László jogi képviselője megerősítette, hogy újra kérték a per-újrafelvételt a Szegedi Fellebbviteli Főügyészségen. A beadványt arra alapozzák, hogy a „fekete sereg” ügyében olyan, Radnait is érintő tényállási elemek vannak, amelyek ellentétesek a maffiaper ítéletében szereplő állításokkal. Nem tudni, hogy milyen reményeket fűz Radnai László a perújítási kérelem sikeréhez, de korábbi hasonló beadványát egyszer már elutasították.

Információink szerint Radnai akkor, amikor későbbi kecskeméti maffiaper nyomozati szakaszában fegyverkereskedelemmel és emberölés előkészületével meggyanúsították, megpróbált vádalkut kötni. Ekkor a már említett Colosseum diszkónál történt lövöldözéssel kapcsolatos információkat ajánlott fel a hatóságoknak. Ebben az ügyben több emberen elkövetett emberölési kísérlet miatt folyt eljárás. Radnai László azonban akkor - úgy tudjuk - nem jutott egyezségre a hatóságokkal.