Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A Blikk információi szerint a januártól felálló házőrség létszáma alig fog elmaradni a képviselőkétől. A lap számításai szerint egy házőr átlagos havi bére az országos átlag közel duplája, bruttó 407 ezer forint lesz.
Az Országgyűlési Őrség tervezett létszáma 349 fő. Ebből 339-en hivatásos jogviszonyban, tízen pedig köztisztviselőként szolgálnak majd – mondta a Blikknek az Országgyűlés Hivatala. Jelenleg a parlament védelmét 266 rendőr látja el, a státusokat a Belügyminisztérium átadja az Országgyűlésnek.
Mint megírtuk: a Kövér László házelnök kezdeményezésére felálló házőrség a parlamentet és Kövért is védi, valamint az ülésteremben rendet rak a renitens képviselők között, ha a levezető elnök szükségét látja. A házőrök testi kényszert is alkalmazhatnak a honatyák ellen.
A Blikk számításai szerint egy házőr átlagos havi bére az országos átlag közel duplája, bruttó 407 ezer forint lesz. A jövő évi költségvetés tervezete szerint az újonnan létrejövő Országgyűlési Őrség személyi juttatásaira és annak járulékaira ugyanis több mint 2,1 milliárd forintot fordítanak.
Az egyéb kiadások terén vélhetően a legnagyobb tétel az új, minden más fegyveres szervtől különböző egyenruha beszerzése lesz. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy az egyengúnyára mennyi pénzt fognak fordítani, annyi biztos, hogy összesen 200 millió forint lesz jövőre a házőrség dologi kiadásaira. Így összesen 2,3 milliárdba kerülnek – írja a lap.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.