szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Újabb központosítási törekvésekkel szerveznék át a fővárosi rendőrséget - közölte a Népszava. A lap szerint a kerületi kapitányságok ügyeleteinek megszüntetéséről és egy központi intézkedő szerv létrehozásáról tárgyaltak azon a titkos megbeszélésen, amelyet a budapesti közrendvédelmi vezetők tartanak Komárom-Esztergom megyében.

Megszüntetné a budapesti kerületi kapitányságok ügyeleti szolgálatát egy belügyminisztériumi ötlet - írta a Népszava, amelyet több kerületből is úgy tájékoztatták, hogy a közrendvédelmi vezetőket több napos tanácskozásra rendelték Komárom-Esztergom megyébe, hogy ott alakítsák ki a megvalósítás részleteit.

A lap forrásai szerint a terv az, hogy a közterületi jelenlétet, illetve az intézkedést igénylő bejelentéseket a továbbiakban a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) központi szerve kezelné, irányítaná. A felállítani szándékozott egység "munkaneve" TIK, azaz Területi Intézkedési Központ. Ide csoportosítanák át a kerületi közrendvédelmi állományt, irányításukat, feladatköreiket - vagy legalábbis azok nagy részét.

Bár a koncepció még igen képlékeny, több polgármester máris komoly aggodalommal tekint a megvalósítás elé. Mert ugyan hivatalosan senki nem tájékoztatta őket, informális csatornákon máris sokan tudomást szereztek róla.

Egy a Népszavának név nélkül nyilatkozó rendészeti vezető egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy a kerületek közössége évtizedeken át komoly anyagi áldozatokat vállalt "saját" kapitánysága fejlesztése érdekében. Technikát, különféle felszereléseket, és sok-sok autót vásároltak azért, hogy javuljon a rendőri jelenlét az utcákon. Ezeket a járműveket például egyszerűen "lenyúlná" a TIK.

A lap szerint a TIK felállítása - ha sikerül megegyezni a koncepcióban - 2013 első napjától várható. Feltehető azonban, hogy a zömében fideszes vezetésű kerületi önkormányzatok részéről e megoldással szemben erős (politikai) ellenállás mutatkozhat. Lobbierejüket ismerve pedig könnyen elképzelhető, hogy megakasztják az átszervezés folyamatát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!