Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A tagyoni rendőr szolgálaton kívül üldözött egy autót, majd rá is lőtt a járműre, miután egy udvaron beérte. Emberölés kísérletének gyanúja miatt indult nyomozás ellene.
Az eljárás jogerős befejezéséig felfüggesztették a tagyoni körzeti megbízott szolgálati jogviszonyát, és fegyelmi eljárást indítottak ellene. A férfi ellen emberölés kísérletének gyanúja miatt indult nyomozás a Veszprémi Nyomozó Ügyészségen - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán.
Mint arról a hvg.hu is beszámolt, a körzeti megbízott augusztusban lakossági bejelentés alapján keresett egy autót Tagyonon, s a járművet a Veszprém megyei település belterületén találta meg. Az intézkedés során a rendőr használta a fegyverét, a fegyverhasználat körülményeire és módjára tekintettel emberölés bűntett kísérletének gyanúja miatt nyomoznak.
Az ügyészség szóvivője akkor tagadta azt a sajtóértesülést, amely szerint a körzeti megbízott már Zánkától követte volna az autót.
A megyei lap internetes kiadása, a naplo-online.hu azt írta, hogy augusztus 7-én hajnalban egy Zánkáról induló autót kezdett követni civil autóval egy ottani polgárőr és egy szolgálaton kívüli rendőr. Az autóban két nő utazott, akik Nagyvázsony felé menekültek a körzeti megbízott elől. Egy tagyoni ház udvarában érték utol őket, ahol a rendőr két lövést adott le a kocsira. Az eset során senki nem sérült meg.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.