Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Az oktatási államtitkárság szerint alaptalan félelmeket kelt a tanítókban és a tanárokban a Pedagógusok Szakszervezete.
Az államtitkárság az érdekvédelmi tömörülés csütörtöki nyilatkozatára reagáló, az MTI-hez eljuttatott közleményében kifejtette: a szakszervezetekkel folytatott egyeztetésen, valamint az e tárgyban tett nyilatkozataikban egyértelművé tették, a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy 2013. szeptember elsején hatályba léphessen a nemzeti köznevelésről szóló törvényben szereplő pedagógus-életpályamodell.
Az államtitkárság állásfoglalása abban a kérdésben is félreérthetetlen, hogy a pedagógusok új munkarendje csak a béremeléssel egyszerre vezethető be - szögezték le ismét. Mint írták, a hivatkozott kormányhatározatban az áll, hogy a köznevelésről szóló törvényben szereplő pedagógusbér-emelés 2013. szeptember 1-jei bevezetésére csak abban az esetben kerülhet sor, ha a jövő évi makrogazdasági és költségvetési feltételek lehetővé teszik. Egyúttal felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy ha a fenti feltétel nem teljesül, gondoskodjon a köznevelési törvényben a pedagógus-életpályamodell 2014. január 1-jével történő hatálybalépésének megfelelő módosításáról.
"A Pedagógusok Szakszervezetének tisztában kell lennie azzal, hogy állításai valótlanok. A törvény magasabb rendű jogszabály, amelyet felülírni csak törvénymódosítással lehet" - zárul a kommüniké.
A Pedagógusok Szakszervezete csütörtökön azt követelte, hogy a kormány ne vezesse be azokat az intézkedéseket, amelyek több tízezer álláshely megszüntetésével járhatnak. A szakszervezet szerint egyre kisebb az esély érdemi megállapodásra az oktatási államtitkárral. Az érdekvédelmi szervezet az MTI-hez eljuttatott közleményében kifejtette: a Magyar Közlöny 39. számában megjelent kormányhatározatból értesültek arról, hogy a kormány régen eldöntötte, a pedagógusok munkaterheit radikálisan megnövelő törvényi rendelkezéseket 2013. szeptember 1-jével hatályba lépteti akkor is, ha az új illetmény-előmeneteli rendszert nem vezetik be.
Mint írták, a pedagógusok munkaterheit meghatározó rendelkezéseket - 32 óra kötött munkaidő (22-26 óra tanítással lekötött idő, 6 óra egyéb teendőkre, így eseti helyettesítésre, tanulói felügyeletre igénybe vehető idő) - ugyanis a köznevelésről szóló törvény 62. szakasza tartalmazza, amelynek felfüggesztéséről a határozat nem intézkedik.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.