Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Hat százalékkal drágul január elsejével Sopronban a közösségi közlekedés - döntött csütörtöki ülésén a megyei jogú város közgyűlése.
A dokumentumban négy változat szerepelt: ezek egyike szerint változatlanul hagynák, a másik kettő szerint pedig négy vagy tíz százalékkal emelnék a díjakat. Emelés nélkül a városházának bruttó 78,8 millió forinttal kellett volna hozzájárulnia a szolgáltató, a Kisalföld Volán költségeihez: ez az összeg négyszázalékos emelésnél 59,8, tízszázalékos díjnövekedés esetén pedig 45,5 millió forint lett volna.
A végül elfogadott megoldás mellett a városnak 47,1 millió forinttal kell jövőre hozzájárulnia a költségekhez. Mind a négy forgatókönyv azonos futásteljesítménnyel és 41,2 millió forintos normatív állami támogatással számol.
A közgyűlés határozott arról is, hogy a 2014 első napjával kezdődő hat esztendőre pályázatot ír ki a szolgáltatásra. A döntéshozatal feltételeiről csupán annyit határoztak meg, hogy "az összességében legelőnyösebb ellenszolgáltatást" kínálóval kell szerződést kötni.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.