És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Nyitottak és készek tárgyalóasztalhoz ülni a Haza és Haladás Egyesület képviselői az MSZP-vel - írja a Népszabadság.
A lap keddi számában azt írja, hogy az MSZP elnöke a napokban jelentette be, hogy tárgyalásokat kezdeményeznek a demokratikus ellenzéki pártokkal és szervezetekkel az Orbán-kormány leváltása érdekében.
Első körben nyolc szervezetnek küldtek együttműködési ajánlatot. A kezdeményezésre az Árok Kornél vezette SZEM és a Schmuck Andor elnökölte MSZDP már igent mondott, a Bajnai Gordon irányította Haza és Haladás pedig kedden küldi el kedvező válaszát - írja a Népszabadság.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.