Szerb rakétatechnológiával védenék Csongrádot és Bács-Kiskunt

Több mint 30 millió forintból befejeződött annak a magyar-szerb jégkárelhárító rendszernek az előkészítése, melynek megvalósítása Magyarország két határ menti megyéjét és a Vajdaság északi részét védheti meg a jégesők következményeitől - közölte a projektzáró rendezvényen a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke csütörtökön, Jánoshalmán.

  • MTI MTI
Szerb rakétatechnológiával védenék Csongrádot és Bács-Kiskunt

A projekt előkészítésére közel 100 ezer euró uniós támogatást nyert korábban a Szerb Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet, a Vajdasági Magyar Gazdák Szövetsége, valamint a Bács-Kiskun megyei önkormányzat - közölte Bányai Gábor. 

Az önerővel együtt 116 ezer eurót meghaladó forrásból elkészült a becslések szerint mintegy másfél milliárd forintba kerülő beruházás megvalósíthatósági tanulmánya. A dokumentum igazolja, hogy a szerb rakétatechnológiát alkalmazó rendszer hatékonyan védené Bács-Kiskun és Csongrád megyét, valamint a Vajdaság északi részét a jégesők által okozott károktól.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.