Hétfőn az egyetemi hallgatók hivatalos érdekképviselete, a HÖOK egy részmegállapodást írt alá a kormánnyal, mely első látásra kézzelfogható eredményeket tartalmaz: a tárgyalások során ugyanis sikerült elérni, hogy azon a 16 szakon is induljon államilag finanszírozott képzés, melyeken a kormány korábbi tervei szerint kizárólag költségtérítéses formában lehetett volna tanulni - idézi fel a Véleményvezér, ám a blog szerdai cikkének szerzője szerint valójában nem a hallgatók, hanem a kormány ért el jelentős sikert, hiszen sikerült megosztania az eddig többé-kevésbé egységesen fellépő diákokat. Ha kíváncsi a teljes cikkre, itt elolvashatja.
VV: így győzi le a kormány a hallgatókat
A HÖOK-nak elemi érdeke a tiltakozást a tárgyalóasztalnál megtartani, ahol nincs ott riválisa, így nem is csoda, hogy rögtön bele is mentek egy rossz egyezségbe, melyet a Hallgatói Hálózat és több más szervezet elutasít - írja szerdai blogposztjában a Véleményvezér.

Itt az ideje megszüntetni a szállodai svédasztalos reggelit?
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
„Úgy voltunk vele, hogy Orbán Viktor megvéd minket” – megrázta a kárpátaljai magyarokat a munkácsi rakétatámadás
Földes András riportja Munkácsról.
Kéri László: Sulyok Tamás bukhat, durva konfliktusok jöhetnek a Tisza szigeteken belül – Fülke
Magyar Péter: Úgy hallom, hogy Nagy Márton távozik
Havi 13 milliárdos veszteséget okoz a kereskedőknek az árrésstop, elbocsátások jöhetnek a boltokban
Hat diák a tengerbe fulladt egy iskolai kiránduláson Egyiptomban
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Forgatás közben halt meg az Emily Párizsban rendezőasszisztense
Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között
A „mocskos Fidesz” nem kritika, hanem politikai uszítás – véli a fiatalokért felelős államtitkár
Így maradhatunk fittek akár 100 év felett is anélkül, hogy edzőterembe járnánk
Egy legendás hang, amelyre több generáció emlékszik: így működött a betárcsázós internet
Felfüggesztette a kereskedelmi csomagok kézbesítését Amerikába több európai posta
Két Fülöp-szigeteki vendégmunkás is perel, mert ki akarják őket utasítani Magyarországról
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.