Beluzsárné Belicza Andrea az előzményekről elmondta, hogy az alapos gyanú szerint a fiú szerdán a ceglédi Gubody utcában támadt rá egy másik fiatalra. Belerúgott, majd felszólította telefonja memóriakártyájának átadására, miközben zsebre tett kézzel azzal fenyegetőzött, hogy ha nem tesz eleget a követelésének, akkor előveszi a bicskáját. A sértett a memóriakártyát átadta a támadónak.
A ceglédi nyomozók rövid időn belül elfogták a fiút a lakásán, és ott a memóriakártyát is megtalálták. A gyanúsítottal szemben előzetes letartóztatásának kezdeményezése mellett rablás bűntette miatt indítottak eljárást - tette hozzá a szóvivő.