Hozz létre egy linket előfizetéssel nem rendelkező barátaid számára

Díjat adott Nyers Rezsőnek az MSZP

Nyers Rezső szocialista politikust, az MSZP első elnökét köszöntötte 90. születésnapján Mesterházy Attila és pártja.

  • MTI MTI
  • +${remainingCount} szerző
Díjat adott Nyers Rezsőnek az MSZP

A szocialista párt országgyűlési képviselőcsoportja Baloldalért-díjjal tüntette ki Nyers Rezső szocialista politikust, az MSZP első elnökét. A díját ifjabb Nyers Rezső vette át.

A pártelnök Mesterházy Attila közleménye szerint Nyers Rezső "megalkuvást nem ismerő szociáldemokrata politikájának elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a Magyar Szocialista Párt ma Európa- és világszerte az egyik legnagyobb és legelismertebb szociáldemokrata közösség. A magyar baloldal, így Magyarország megújulásáért, valamint a ’89-90-es békés átmenetért is kevesen tettek annyit, mint a pályafutását még a háború előtt Kéthly Anna szociáldemokrata pártjában kezdő Nyers Rezső" - közölték.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.