Mária Terézia az asztalra csapott, az oroszok segítettek, a Szent Jobb hazatért
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Két algériai és két szír állampolgárt próbált becsempészni egy román férfi.
Egy román embercsempészt és négy utasát fogták el a rendőrök az M1-es autópályán, az osztrák-magyar határnál - közölte a Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese szombaton.
Kálmán Gabriella tájékoztatása szerint az osztrák rendszámú autóban a sofőrrel utazó két algériai és két szír állampolgár semmilyen irattal nem tudta igazolni magát, jogszerű magyarországi tartózkodását a közúti ellenőrzés során. Az 52 éves sofőr ellen embercsempészet, a négy utas ellen pedig tiltott határátlépés kísérlete miatt indult eljárás - tette hozzá.
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.